Kecskeméti Gábor
Historia Litteraria
http://itk.iti.mta.hu/kecskemeti/historia-litteraria.html

© 2017 Kecskeméti Gábor

Historia Litteraria


Az Universitas Könyvkiadó sorozatának címe (Historia Litteraria – „irodalomtörténet”) 18. századi, irodalomtörténeti szintézist először készítő régi magyar íróink öneszmélésére utal. Utal továbbá arra a felfogásra, amely általános a régi magyar irodalom csaknem nyolcszáz éves története során, s amelynek ismerete nélkül e századok irodalma csak felszínesen érthető meg: irodalom mindaz, ami le van írva. A historia litteraria ennek értelmében sokféle irodalmi műfaj együttesét is jelenti. Sorozatunkban mind forrásműveket, mind tanulmányokat publikálunk, a legfőbb kritérium a közölt művek szakmai újdonsága és tudományos igényű feldolgozása.

1


1. Gyárfás István, Virgilius poetának Aeneise (1717), kiad., bev., jegyz. Thimár Attila, Bp., Universitas Könyvkiadó, 1995 (Historia Litteraria, 1), 508 l.

Sorozatunk nyitó darabja az első teljes magyar Aeneis-fordítást ismerteti meg az olvasóval. A Gyárfás István által 1717-ben elkészített prózai átültetés – amely az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött kézirat alapján először jelent meg nyomtatásban – majd száz évvel előzi meg az irodalmi köztudatban eddig számon tartott legkorábbi fordítást, Baróti Szabó Dávidét. A kiadás közli egy másik kéziratos változat eltéréseit valamint egy 18. század közepéről való töredékes verses változat szövegét is. A szövegek Thimár Attila gondozásában, bevezetőjével és jegyzeteivel jelentek meg.

2


2. Tarnai Andor-emlékkönyv, szerk. Kecskeméti Gábor, munkatársak Hargittay Emil, Thimár Attila, Bp., Universitas Könyvkiadó, 1996 (Historia Litteraria, 2), 352 l.

E kötettel az 1994-ben fájdalmasan korán elhunyt európai rangú irodalomtörténészre, Tarnai Andorra emlékezünk. A magyarországi írásbeliség megindulásától a felvilágosodás koráig tartó évszázadok irodalmának minden részletét hihetetlen alapossággal ismerő, és a folyamatok irányának, jelentőségének egészét is mindig áttekinteni képes tudósra; és a nekünk oly kedves emberre is, akinek szerény, emberséges, segítségre mindig kész egyénisége sokakat vonzott a régi magyar irodalom kutatásához. Alkotóerejének teljében, odaadó tanári és nevelői munkájával felépített kutatói közösségek iránymutató vezetőjeként érte a halál. Munkatársai, tanítványai, barátai e tanulmánykötettel tisztelegnek emléke előtt.

Sorai, amelyeket hajdani egyetemi professzoráról, Horváth Jánosról írt Tarnai Andor, őrá is vonatkoznak immár: „a magyar irodalomtörténet-írás klasszikusai közé tartozik ő, mint egy kor és mentalitás nagyszerű kifejezője, s így marad műve és személyisége a 21. századra. Talán még emelkedik is rangja, ha a mainál alaposabb tudománytörténeti elemzéssel vizsgálják munkáját.”

3


3. Tüskés Gábor, A XVII. századi elbeszélő egyházi irodalom európai kapcsolatai (Nádasi János), Bp., Universitas Könyvkiadó, 1997 (Historia Litteraria, 3), 438 l.

A kötet tárgya a 17. századi erkölcstani, meditációs irodalom egyik termékeny és Európa-szerte olvasott írójának, Nádasi Jánosnak a munkássága. A műfajtörténeti alapra helyezett, hatástörténeti vizsgálattal és műkatalógussal kiegészített szerzői monográfia középpontjában az elbeszélő egyházi próza használati formái és közvetítési folyamatai állnak. A Pázmányt követő jezsuita írónemzedékhez tartozó Nádasi életműve alkalmat ad antik, középkori és humanista források továbbélésének tanulmányozására, s lehetővé teszi az eddig külön kezelt irodalmi hagyományok, műfajok közti kapcsolatok és a nemzetközi kölcsönhatások értelmezését. A nagyobbrészt latin, kisebbrészt magyar nyelvű szövegek összehasonlító vizsgálata konkrét példán világítja meg a régi irodalom kutatásában használt módszerek és a modern irodalomértelmezési elvek viszonyát, kísérletet tesz az irodalomtermelés és -fogyasztás társadalmi, kulturális összefüggéseinek meghatározására, s új szempontokkal gazdagítja többek között a könyv- és retorikatörténet, a szerző-fogalom, valamint a szóbeliség–írásbeliség viszonyának sokat vitatott korabeli kérdéseit.

4


4. Zemplényi Ferenc, Az európai udvari kultúra és a magyar irodalom, Bp., Universitas Könyvkiadó, 1998 (Historia Litteraria, 4), 136 l.

Milyen volt a középkori Magyarország irodalmi élete? Létezett-e magyar lovagi kultúra? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ ez a könyv, felhasználván az összehasonlító irodalomtudomány, a nyelvtörténet, a verstan és a művelődéstörténet eredményeit. A szerző nem hisz a nyomtalanul és teljesen elsüllyedt irodalmi katedrálisokban. Történelmi fikciók helyett inkább a fennmaradt emlékanyag értelmezésére törekszik.

5


5. Kecskeméti Gábor, Prédikáció, retorika, irodalomtörténet: A magyar nyelvű halotti beszéd a 17. században, Bp., Universitas Könyvkiadó, 1998 (Historia Litteraria, 5), 325 l.

A régi magyar irodalom szövegeinek jelentős része a maga idejében vallási-egyházi feladatot teljesített. E kötet a prédikáció műfajának irodalomtörténeti feltárására vállalkozik, az 1711-ig nyomtatásban megjelent magyar nyelvű halotti beszédek teljes körű feldolgozása alapján. A vizsgálat szempontjai többek között a műfajt illető retorikai előírások történeti áttekintése és az elméleti normák szembesítése gyakorlati alkalmazásaikkal; a valóság és a tudás, a tudás és a közlés viszonyát megvilágító filozófiai-ismeretelméleti nézetek retorikai következményeivel való számvetés; a kommunikáció tényezőinek bekapcsolása; a kor sokféle szövegével fennálló intertextuális viszonyok megvilágítása. A gyakorló prédikátorok önreflexióiból és a szövegeikből kibontható implicit elgondolásokból az irodalmi gondolkodásnak olyan jelenségei és folyamatos, működő hagyományrendszerei tárulnak fel, amelyeket a retorikai és homiletikai elméletek sohasem tárgyaltak részletesen. Az intézményesült irodalmiság egy olyan tipológiai modellje körvonalazódik, amely csak az esztétikai-ontológiai érdekű irodalomvizsgálati módok keretein túllépve kaphat megfelelő leírást.

Elektronikus változatban elérhető a monográfia rezüméje.

6


6. Naplók és útleírások a 16–18. századból, kiad. Szelestei N. László, Bp., Universitas Könyvkiadó, 1998 (Historia Litteraria, 6), 204 l.

Kiadatlan kéziratok szövegét közöljük kötetünkben. Két naplóban a 17. század harmadik évtizedének jeles alakjai elevenednek meg. Nagyfalvi Gergely püspöki helynök Győrből tudósít a Bethlen-féle 1626. évi betörésről, a török elleni harcokról, a jezsuiták győri letelepedéséről, a rekatolizáció mindennapi ügyeiről, Pázmány Péterhez és másokhoz fűződő kapcsolatáról. Hodik János evangélikus püspök ugyanezekben az években Biccséről számol be Esterházy Miklós nádor térítő tevékenységéről, rögzítve azt az asztali beszélgetést is, amelynek résztvevői: Hajnal Mátyás jezsuita szerzetes, Esterházy nádor és ő. Naplójából fény derül Biccséről való elűzetésére és adalék olvasható a Pázmány Péter Kalauzára adott wittenbergi válaszhoz. A harmadik napló kalendáriumba írott feljegyzésekből áll össze. A bejegyzők közt találjuk Bocatius János költőt is. A katolikus Csáky Péter és az evangélikus Radvánszky László itáliai úti beszámolója az 1720-as években keletkezett.

7


7. Hopp Lajos, Mikes Kelemen: Életút és írói pályakezdet, szerk. Tüskés Gábor, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2000 (Historia Litteraria, 7), 238 l.

Hopp Lajos posztumusz könyve a 18. század egyik legjelentősebb magyar prózaírójának életútját és pályakezdését dolgozza fel addig az időpontig, amikor harmincéves korában a bujdosó II. Rákóczi Ferenc kíséretében Rodostóba érkezik. Nyomon követi Mikes székelyföldi gyermekkorát és kolozsvári diákéveit, a szabadságharc, majd a lengyel- és a franciaországi emigráció időszakát. Árnyalt képet kapunk az őt ért eszmei, irodalmi, képzőművészeti és természeti hatásokról, a tábori és az udvari életben szerzett tapasztalatokról. Részletesen megismerjük a fejedelemhez fűződő viszonyának alakulását, s mindazt az élményanyagot, amely hozzájárult íróvá formálódásához és a Törökországi levelek meghatározó emlékrétegét alkotja. A kötet mögött ott húzódik a teljes Mikes-életmű szerző által gondozott kritikai kiadása, valamint egy rendkívül sokrétű, részben kiadatlan forrásanyag, melynek körültekintő feldolgozása nagy nyeresége a 17–18. századi irodalom-és művelődéstörténetnek, s jelentős hozzájárulás a magyar nemzeti önismeret történetéhez.

8


8. Kókay György, Felvilágosodás, kereszténység, nemzeti kultúra, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2000 (Historia Litteraria, 8), 255 l.

E kötet szakmai újdonságot jelentő írásai azt bizonyítják, hogy a korszak gondolkodói közül sokan össze tudták egyeztetni az alapvető keresztény tanításokat a felvilágosodás legfontosabb eszméivel. Ezért gyakran két irányból is meg nem értésben volt részük. A II. vatikáni zsinat a közelmúltban magáévá tette az emberi jogok eszméit és igazságot szolgáltatott a felvilágosodás alaptalanul gyanúba vett követőinek. Ilyen volt többek között a katolikus felvilágosodás kiemelkedő, szociális érzékenységű, tudós személyisége, Lodovico Antonio Muratori, akinek széleskörű, eddig ismeretlen magyarországi hatásával foglalkoznak az első rész tanulmányai. A továbbiakban is többször esik szó a katolikus illetve a protestáns felvilágosodás magyarországi hatásáról. Hogy ezek az eszmék nem voltak azonosak a jozefinista felvilágosodással, bizonyítják azok a fejezetek, amelyek azokról szólnak, akik az összbirodalmi integrációs törekvésekkel, valamint a hivatalos bécsi politikai és világnézeti irányzattal szemben, polgári és nemzeti jellegű célok – így például a nyilvánosság, a sajtószabadság és az anyanyelv – érdekében fejtették ki nézeteiket.

9


9. Knapp Éva, Pietás és literatúra: Irodalomkínálat és művelődési program a barokk kori társulati kiadványokban, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2001 (Historia Litteraria, 9), 317 l.

A kötet a 17–18. századi egyházi irodalom egy eddig önállóan nem vizsgált forráscsoportját, a laikus vallásos társulatok kiadványait mutatja be. A vizsgálatra elsősorban azért van szükség, mert a katolikus egyház sokrétű kulturális közvetítő szerepe az adott időszakban – különösen a széles rétegeket érintő egyházi irodalom terén – nagyrészt tisztázatlan. A kiadványok mintegy kicsiben mutatják ennek az irodalomnak a létrejöttét, terjedését, megjelenési sajátosságait, hatását és funkcióit, összetett társadalmi, tartalmi, szerkezeti és műfaji rétegződését. A forrásanyag sajátos összetételéből következik, hogy az elemzés hozzájárul a hagyományos irodalomtörténeti és folklorisztikai műfajfelfogás és szövegértelmezés felülvizsgálatához, s ezzel a barokk kori társadalom művelődési rétegeinek jobb megismeréséhez. Az elemzés felhívja a figyelmet arra is, hogy a barokk egyházi irodalom lényegesen differenciáltabb annál a korábbi elképzelésnél, amely ezt az irodalmat két nagy részre, egy udvari jellegű és egy népszerű irodalomra osztotta. A forrásanyag tanúsága szerint nincsenek éles határok a különböző rétegeknek szánt irodalmi szövegek és művelődési javak között, s a nagyobb vonulatok között számos átmeneti forma található.

10


10. Hargittay Emil, Gloria, fama, literatura: Az uralkodói eszmény a régi magyarországi fejedelmi tükrökben, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2001 (Historia Litteraria, 10), 239 l.

Gloria, fama, literatura – dicsőség, hírnév, irodalom; avagy: dicséret, hír, írásbeliség. E könyv a Magyarországon Szent István korától ismert fejedelmi tükör műfajtörténetét vázolja fel. A szerző arra a kérdésre keresi a választ: Magyarország uralkodói milyen eszményeket vallottak magukénak s ezt milyen irodalmi formában juttatták kifejezésre. A társadalmi-politikai élet és az írásbeliség sajátosságaiból következően a műfaj virágkora Európa-szerte, így Magyarországon is a 17. század volt. Az uralkodói reprezentáció, politikai propaganda és a vallásos morál igényei által létrehívott hazai művekben megjelennek a középkor, humanizmus és barokk nagy gondolkodóinak eszméi. Szent Ágoston, Szent Tamás, Niccolò Machiavelli, Rotterdami Erasmus, Antonio Guevara, Justus Lipsius, I. Jakab, Jacob Masen, Johann Adam Weber és mások hatása mutatja: a korabeli Európa minden jelentős eszméje, toposza és irodalmi kifejezésformája Magyarországon is visszhangra és követőre talált. A kötet szemelvényei a műfaj kevéssé ismert darabjaiból adnak válogatást, részben első magyar fordításban.

11


11. Zemplényi Ferenc, Műfajok reneszánsz és barokk között, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2002 (Historia Litteraria, 11), 152 l.

A könyv az európai irodalom egyik nagy korszakát tekinti át, a 16–1 7. századot. Ezt a kort késő reneszánsznak, manierizmusnak és barokknak egyaránt nevezik. Az európai kultúra nagy válságának kora ez, az újkor kezdete. A 16. század összefoglalja a reneszánsz antikvitáskultuszát és felújítja a középkor számos eredményét. Ezekre épül majd a modern kor. A könyv ezt a változást és a régi értékek fokozatos átépülését az irodalmi műfajokon keresztül vizsgálja: hogyan jött létre középkori alapon a napjainkig élő, személyes önéletrajzot imitáló verseskötet műfaja, hogyan újul meg a vallásos líra, hogyan teremt a kor ókori alapon egy romantikus eszképizmusra alkalmas mítoszt az aranykori ártatlanságban és a pásztori maszkban, hogyan kap irodalmi formát az ideális társadalomról való elmélkedés (és csakugyan olyan ideális-e az utópikus világ), hogyan alakul reformáció és ellenreformáció körülményei között példázatgyűjteménnyé egy novelláskötet (Boccaccio szabad mesélése helyett), hogyan függ össze a lovagvilág válsága a modern eposz születésével és végül az utolsó fejezetben vizsgálja a reneszánsz tragédiát mint politikai műfajt. Részletes elemzést kapunk a kor olyan remekműveiről mint Góngora Polüphémosza, Campanella Napvárosa, a Heptameron, Corneille Horatiusa vagy egy Donne-szonett. A könyvet függelékként a Balassi és Zrínyi közötti kor legjelentősebb magyar költője, Rimay János kötetciklusának elemzése zárja.

12


12. Hopp Lajos, A fordító Mikes Kelemen, szerk. Tüskés Gábor, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2002 (Historia Litteraria, 12), 438 l.

Hopp Lajos posztumusz megjelenő második könyvének középpontjába Mikes Kelemennek a köztudatban csaknem teljesen ismeretlen fordítói munkásságát állította. Leveleskönyvének írása mellett Mikes 1724–1754 között Rodostóban tizenkét prózai művet ültetett át franciából magyarra, összesen mintegy hatezer kéziratoldal terjedelemben. A fordítások átfogják a 17–18. századi világi és egyházi irodalom számos területét, s egymástól jelentősen eltérő stílusszintet és adaptációs technikát képviselnek. A teljes Mikes-életmű szerző által gondozott kritikai kiadására épülő monográfia bemutatja a kéziratok történetét, számba veszi a levelekbe szőtt – azok terjedelmének közel egynegyedét kitevő – fordításbetéteket, műfaji csoportosításban tárgyalja az egyes fordításokat, s felveti a rodostói könyvtár kérdését. Ezzel új megvilágításba helyezi a Mikesről ismert hagyományos képet, a korábban már-már lezártnak hitt írói életmű nyitottá válik, s gazdag forrásul szolgál a 18. századi nyelv-, irodalom-, eszme- és művelődéstörténet kutatásának.

Hopp Lajos (1927–1996) az MTA Irodalomtudományi Intézet munkatársaként, majd a 18. századi Osztály vezetőjeként évtizedeken át kutatta Mikes Kelemen és II. Rákóczi Ferenc munkásságát, a magyar és a lengyel irodalom kapcsolatait. Kritikai kiadásban jelentette meg Mikes teljes életművét, monográfiák sorában dolgozta fel többek között a lengyel–magyar hagyományok újjászületését, a Rákóczi-emigráció lengyelországi sorsát, a lengyel irodalom magyarországi befogadását, továbbá az „antemurale” és „conformitas” humanista eszméjének 15–16. századi történetét.

13


13. Szenci Molnár Albert Naplója, kiad., ford., bev., jegyz. Szabó András, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2003 (Historia Litteraria, 13), 317 l.

Szenci Molnár Albert 1596 és 1617 között vezetett naplója régóta ismert, sokak által használt pótolhatatlan forrás. A marosvásárhelyi Teleki Tékában őrzött, főként latin nyelvű kéziratot először Dézsi Lajos adta ki a 19. század vérén, ennek alapján készült e könyv szerzőjének első fordítása, amely először 1976-ban jelent meg. Időközben (1989 után) hozzáférhetővé vált a saját kezű kézirat is, amely fényt derített Dézsi több mint száz éves edíciójának hiányosságaira. E könyv tartalmazza az eredeti szöveg új olvasatát, az átdolgozott fordítást és annak alapos kommentárját, valamint személy- és helynévmutatót. Az alapos feldolgozás során Szenci Molnár életének bizonyos eseményei s egyes irodalmi munkái új megvilágításba kerültek. Haszonnal forgathatja ezt a kötetet mindenki, akit érdekel a korszak (a harmincéves háború előtti Németország és Magyarország) irodalma, művelődés- és egyháztörténete, vagy egyszerűen csak a jeles zsoltárfordítóról szeretne többet megtudni.

Szabó András 1954-ben született Derecskén. Irodalomtörténész, egyetemi tanár, kutatási területe a magyar reformáció és a késő humanizmus irodalma. Korábbi könyvei: Károlyi Gáspár, a gönci prédikátor (1984), Johann Jakob Grynaeus magyar kapcsolatai (1989), „Bízd a jövendőkre érdemed jutalrnát.” Magyar protestáns irodalmi szöveggyűjtemény. 16–17. század (1998), Respublica litteraria. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok a késő humanizmus koráról (1999). Iter Germanicum címmel német nyelvű tanulmánykötetet szerkesztett a 16–17. századi magyar–német kapcsolatokról (1999), összeállította a csurgói református gimnázium és a kiskunhalasi református egyházközség könyvtárának kézirat-katalógusát és sajtó alá rendezte a jeles humanista, Dudith András 1574-es latin nyelvű leveleit (2000).

14


14. Knapp Éva, Irodalmi emblematika Magyarországon a XVI–XVIII. században: Tanulmány a szimbolikus ábrázolásmód történetéhez, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2003 (Historia Litteraria, 14), 368 l.

A monográfia magyar viszonylatban először kísérel meg átfogó képet adni a reneszánsz és barokk irodalmi hagyomány egyik legnépszerűbb oktató-szimbolikus kifejezésformájáról. Tárgya az emblematika irodalomra gyakorolt hatása, az irodalmi emblematika műfajai, kiadványtípusai és tartalmi sajátosságai, tekintettel a forma megjelenésére, szerkezetváltozására, használatára és nemzetközi összefüggéseire. A téma jelentőségét az összehasonlító irodalomtörténet szempontjából elsősorban az adja, hogy az emblematika nem csupán összeurópai divatjelenség volt, hanem mint „egyetemes nyelv” meghatároz eddig homályban hagyott irodalmi folyamatokat, s hozzájárul a kultúra ismeretelméleti és jelölési konvencióinak megértéséhez. Az eddig nagyrészt ismeretlen, itt feltárt forrásanyag a reneszánsztól a felvilágosodásig, sőt egyes darabjaiban azon túl terjed, s csaknem háromszáz éves időszakot fog át. A kötet az elmélet és gyakorlat viszonyát állandóan szem előtt tartva mutatja be a kifejezésforma társadalmi, földrajzi és vallásosságtörténeti meghatározottságát, s a neolatin és a nemzeti nyelvű művek együttes elemzésével jelöli ki az embléma helyét a magyarországi reneszánsz és barokk irodalom történetében.

Knapp Éva a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 1980-ban szerzett oklevelet az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem–könyvtár szakán. 1979 óta folyamatosan a budapesti Egyetemi Könyvtárban dolgozik, 1993-tól a könyvtár Kézirat- és Ritkaságtárának osztályvezetője. Fő kutatási területe a 16–18. századi irodalom-, művelődés-, könyv- és könyvtártörténet. Hazai és külföldi kiadók több kötetét jelentették meg. A Historia Litteraria sorozatban korábban megjelent monográfiája: Pietás és literatúra. Irodalomkínálat és művelődési program a barokk kori társulati kiadványokban. Munkáit a hazai és a nemzetközi szakirodalom folyamatosan számon tartja és idézi.

15


15. Bod Péter, a historia litteraria művelője, szerk. Tüskés Gábor, munkatársak Csörsz Rumen István, Hegedűs Béla, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2004 (Historia Litteraria, 15), 208 l.

A tanulmánykötet a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, az Országos Széchényi Könyvtár és a Bod Péter Társaság által Bod Péter születésének 290. évfordulója alkalmából 2002-ben tartott tudományos tanácskozás előadásait tartalmazza. A kötet a magyar irodalomtudomány és kritika 18. századi történetét feltáró kutatási program része, melynek fő célja a historia litterariának mint az irodalomtudomány és az irodalomtörténeti kánon megalapozójának az árnyalt bemutatása. A tanulmányok középpontjában a polihisztor Bod Péter irodalomtörténet-írói tevékenysége áll, kitekintéssel történetírói, egyháztörténeti, egyházjogi és szótárkészítői munkásságára. A korábban már vizsgált műveket – köztük a Magyar Athenast – a szerzők új módszerekkel vizsgálják, s tárgyalják Bod irodalomtörténeti szempontból eddig kevés figyelemben részesített munkáit is, így például áttekintését a magyar bibliafordításokról.

16


16. Tarnai Andor, Tanulmányok a magyarországi historia litteraria történetéről, szerk. Kecskeméti Gábor, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2004 (Historia Litteraria, 16), 155 l.

Tarnai Andor (1925–1994) akadémikus a 20. század második felének meghatározó jelentőségű irodalomtörténésze volt. Az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként megalapozott forrásismeretének birtokában tárgyalta később – mint az MTA Irodalomtudományi Intézetének kutatója, majd az ELTE tanszékvezetője – a régi magyar irodalom nyolc évszázadot átfogó történetének számos korszakát és folyamatát. Pályája elején a 18. század végi, 19. század eleji magyar értelmiség törekvéseit tanulmányozta, később megírta a magyarországi középkori irodalom első kritikatörténeti szempontú szintézisét, élete végén pedig a 16–17. századi humanista és reformátor írók műveinek irodalom- és eszmetörténeti elemzése foglalkoztatta.

A magyarországi irodalomtörténet-írás, a historia litteraria története pályája egészén át érdekelte Tarnai Andort. A halálának tizedik évfordulójára megjelent kötetünkben az ezt a tárgykört megvilágító tanulmányaiból válogattunk, a 17. századi előzményektől a 19. század kezdetéig, a Burius-testvérektől egészen Pápay Sámuelig tartó kronológiai sorba rendezve a korábban szétszórva megjelent írásokat, a téma kutatásának és az egyetemi oktatásnak megkerülhetetlen alapműveit.

17


17. H. Hubert Gabriella, A régi magyar gyülekezeti ének, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2004 (Historia Litteraria, 17), 542 l.

A kötet a 16–17. századi evangélikus, református és unitárius gyülekezeti éneklés története. Fontos terület ez a régi magyar irodalomban: a 16. századi magyar verseknek például jó egyharmada ide tartozik. A téma kutatását voltaképpen már a kortársak megkezdték: Újfalvi Imre 1602-ben összeállította az énekeskönyvek első bibliográfiáját. Az utóbbi évtizedek megélénkülő himnológiai, verstörténeti és könyvtörténeti kutatásai nyomán időszerűvé és lehetségessé vált egy összefoglaló mű elkészítése.

A könyv az énekszerzésre és éneklésre vonatkozó egykorú elméleti előírásokat és a gyakorlatról beszámoló leírásokat egyaránt a teljesség igényével rendszerezi. Ehhez csatlakozik az 1700-ig megjelent gyülekezeti énekeskönyvek több szempontú elemzése s az ebből kialakuló történeti folyamatrajz. A függelék betűhíven, de az egyetemi segédkönyvként való felhasználást megkönnyítő jegyzeteléssel közli az énekléssel kapcsolatos hosszabb szövegeket.

A könyv elsősorban az irodalom- és könyvtörténészekhez fordul, de a himnológia, az egyház-, művelődés- és eszmetörténet kutatójának figyelmére is igényt tart.

Hubert Gabriella PhD előbb a Szegedi Tudományegyetem magyar–orosz–régi magyar irodalom és irodalomelmélet szakát végezte el, majd az ELTE posztgraduális könyvtörténész-könyvmuzeológiai szakát. 1988 óta az Evangélikus Országos Könyvtár tudományos munkatársa. A régi magyar irodalom számos művét rendezte sajtó alá. Szerzői könyvei: Répertoire de la poésie hongroise ancienne, I–II, Paris, Nouvel Objet, 1992 (társszerzőkkel), A sajókazai Radvánszky-könyvtár története, Szeged, JATEPress, 1998.

18


18. Mezőváros, reformáció és irodalom (16–18. század), szerk. Szabó András, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2005 (Historia Litteraria, 18), 236 l.

A kötet a 2001-ben Nagykőrösön tartott országos régi magyar irodalmi konferencia tanulmányait közli. Amiről szó van benne, az a történelemtudományokban és az irodalomtörténetben örökzöld téma, amelyhez újra meg újra visszatérnek az egymást követő korszakok kutatói. Válságban volt-e a középkori egyház a 16. század elején, vagy a reformáció egy virágkorát élő szervezetet roppantott meg? A földesúr vagy a mezővárosi polgárok állásfoglalása volt-e döntő a reformáció elfogadásában? Esetleg mind a kettő? Vagy talán magát az eszmét sem szabad kifelejtenünk a történetből, s nem csupán mindent a társadalmi és szociológiai tényezőkre visszavezetni? A nehezen megválaszolható kérdéseken túl szó esik még a reformáció nyomán létrejött felekezetekről, az evangélikusról, reformátusról, unitáriusról és katolikusról, a kor fontos irodalmi műfajairól, a históriás énekről, a prédikációról, s végül (de nem utolsósorban) a mezővárosok polgárairól, s magukról a városokról.

19


19. Amedeo Di Francesco, Kölcsönhatás, újraírás, formula a magyar irodalomban, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2005 (Historia Litteraria, 19), 334 l.

Amedeo Di Francesco a „L’Orientale” nápolyi tudományegyetemen a magyar nyelv és irodalom professzora. 1975-ben a Magyar Tudományos Akadémián szerzett kandidátusi fokozatot. 1995-től az Annali dell’Università degli Studi di Napoli „L’Orientale” – Studi Finno-Ugrici főszerkesztője. 1996-ban a Magyar Köztársaság művelődési és közoktatási minisztere a Pro Cultura Hungarica emlékplakettet adományozta számára. 1996-tól a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (majd Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság) elnöke lett. 2002-ben a Hungarica et Slavica könyvsorozat alapítója (Borisz Uszpenszkijjel és Alekszander Wilkoń-nyal) a nápolyi M. D’Auria kiadónál. 2002-ben a Magyar Köztársaság elnökétől a magyar–olasz kapcsolatok ápolásáért és fejlesztéséért A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésben részesült. Jelenleg a Culture dell’Europa Orientale doktori program koordinátora.

Fontosabb művei: A pásztorjáték szerepe Balassi Bálint költői fejlődésében (Bp., Akadémiai Kiadó, 1979); Poeti ungheresi del novecento (antológia, s. a. r., Roma, 1990); Arc és álarc: A garabonciás mítosza a magyar és a horvát irodalomban (Arianna Quarantottóval, Kolozsvár, Kriza János Néprajzi Társaság, 2002); Preti e negromanti: Il mito del garabonciás–garaboncijaš in Ungheria e in Croazia (Arianna Quarantottóval, Napoli, M. D’Auria Editore, 2003); Ungheria letteraria: Un viaggio nella intertestualità danubiana (Napoli, M. D’Auria Editore, 2004).

20


20. Petrőczi Éva, Puritánia: Tanulmányok a magyar és angol puritanizmus irodalmáról, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2006 (Historia Litteraria, 20), 214 l.

Petrőczi Éva irodalomtörténész Pécsett született 1951-ben. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem és a komáromi Selye János Egyetem docense, egyaránt tanít régi magyarországi irodalmat és 16–18. századi angol irodalmat, alkotó írást, a műfordítás elméletét és gyakorlatát, továbbá walesi kultúrát. Széchenyi István ösztöndíjas (2003–2006), az utóbbi években több egyetem vendégtanára volt (Leuven, Olomouc, Turku). Fő kutatási területe a magyar és angolszász puritán irodalom. Fontosabb publikációi: Fél-szentek és fél-poéták (Balassi, 2002), tanulmány a Váradi Biblia hasonmás kiadásához (Balassi, 2002), Puritans and Puritanicals (Balassi, 2005).

Korábbi köteteihez képest újdonság Petrőczi Éva e könyvében, hogy a puritán traktátusok (életvezetési könyvek), illetve prédikációk elemzése mellett e kötetben határozottan előtérbe kerül az ebből a lelkiségi körből származó verses anyag rejtett értékeinek tárgyalása, pl. annak vizsgálata, hogy Balassi Bálint és Rimay János költészetének elemei, eszközei hogyan éltek tovább a vállaltan alkalmi jellegű puritán versezetekben, hogyan vált többek között a szerelmes versek eszköztára a hitélmény kifejezésének segítőjévé. Anglia mellett fontos szerephez jut e kötetben a 17. századi Németország, két hosszabb tanulmány is tárgyalja, milyen szerepe volt Szenci Molnár Albertnek és a német kultúrának az angol puritán irodalmi művek magyarországi honosításában, illetve a magyar bibliai tudományok elmélyítésében. A könyv számos, magyarul eddig meg nem jelent 17. századi, angol és új-angliai prózai és verses szöveget, dokumentumot is tartalmaz, a szerző gördülékeny fordításában.

21


21. P. Vásárhelyi Judit, Szenci Molnár Albert és a Vizsolyi Biblia új kiadásai, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2006 (Historia Litteraria, 21), 245 l.

A Vizsolyi Biblia (1590) évszázadokat átívelő történetének kezdetén, a 17. század első évtizedeiben Szenci Molnár Albert volt az, aki más nemzetek, elsősorban a német protestáns bibliakiadások példáját követve két alkalommal is újra kiadta a Vizsolyi Bibliát. A könyv célja a Molnár Albert által sajtó alá rendezett Hanaui (1608) és Oppenheimi Biblia (1612) filológiai elemzése. A tucatnyi korabeli külföldi bibliakiadás vizsgálata mellett, amelyekből Molnár bibliakiadói gyakorlatára lehetett következtetni, az elemzés feltárja eddig kevéssé kutatott műveinek azon utalásait is, amelyekből elvi állásfoglalására lehetett következtetni a bibliakiadás, bibliafordítás tekintetében.

A két bibliakiadás fogadtatása protestáns körökben itthon és külföldön egyaránt pozitív volt. A katolikus ellentábort, nevezetesen Pázmány Pétert, majd Káldi Györgyöt azonban kemény bírálatra késztette. A nekik szóló feleletet a már idősödő Molnár Albert helyett az az új generációhoz tartozó Dengelegi Péter írta meg, aki főleg Hollandiában szerezte meg műveltségét. A könyv második része e vitairatok bemutatását tartalmazza.

Pojjákné Vásárhelyi Judit a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–latin szakának elvégzését követően, 1974. január 1-től az Országos Széchényi Könyvtár Régi Magyarországi Nyomtatványok Bibliográfiai Szerkesztőségébe került, amelynek 1989-től osztályvezetője. Hivatali munkája az 1801 előtti hazai nyomtatványok bibliográfiai számbavétele, feldolgozása és publikálása (RMNy). Fő kutatási területe a 16–17. századi régi magyarországi irodalom, különös tekintettel Szenci Molnár Albert munkásságára. Rá vonatkozó tanulmányai és könyve (Eszmei áramlatok és politika Szenci Molnár Albert életművében, Bp., 1985) mellett több Szenci Molnár-mű kiadására (Válogatott művek, Bp., 1976, Imádságos könyvecske, Kolozsvár, 1999, Bp., 2002), közöttük kritikai kiadásra (Discursus de summo bono, Bp., 1975) is vállalkozott.

22


22. Thimár Attila, Hős és áldozat: Révai Miklós és a klasszikus századforduló irodalomtörténete, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2007 (Historia Litteraria, 22), 185 l.

Thimár Attila 1993-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–történelem–összehasonlító irodalomtörténet szakán, majd az egyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetében dolgozott tudományos ösztöndíjasként. 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, felvilágosodás-kori és reformkori, illetve kortárs magyar irodalmat tanít. Kutatási területe a 18. század végének magyar irodalomtörténete, különös tekintettel a korszak irodalomszociológiai viszonyaira. Ebből az érdeklődési körből bontakozott ki a magyarországi irodalmi intézménytörténeti kutatás, és ennek eredményeként jött létre az intézménytörténeti adatbázis. Filológusi munkájának gyümölcse e sorozat első kötete, Gyárfás István Aeneis-fordításának szövegkiadása (1995).

Révai Miklós jellegzetes alakja volt a klasszikus századforduló, a 18. és a 19. század fordulója időszakának. Lelkes hazafi, szigorú tanár, komoly nyelvtudós, fáradhatatlan irodalomszervező, sokszínű költő, kiváló tehetségű rajzoló. Olyan kiemelkedő szellemi teljesítmények kapcsolhatók nevéhez, mint az 1790. évi akadémiai terv, amely kiindulásul szolgált az 1825-ben alapított Magyar Tudós Társaság alapszabályához, vagy 1805-ös nagy Grammaticája, amelyben helyesírásunk etimologikus elvét kijelölte, s emiatt írjuk ma is így pl.: „látja” – „láttya” helyett. Már e két példa is jól mutatja, mennyire meghatározó szereplője a magyar kultúra történetének, ennek ellenére irodalomtörténeteinkben korabeli szerepéhez méltatlan módon a kánon perifériájára került. Ezen a helyzeten szeretne változtatni e tanulmánygyűjtemény Révai munkásságának elemzésével. Bemutatja, hogy a kiváló férfiú miként kötötte össze a 18. századi irodalmi hagyományt azokkal az új törekvésekkel, amelyek megalapozták a 19. századi, immár modernnek tekinthető irodalmunkat.

23


23. Bárczi Ildikó, Ars compilandi: A késő középkori prédikációs segédkönyvek forráshasználata (A hiteles információk összegyűjtésének kevéssé bevallott módszerei – Az intertextualitás információs rendszerei), Bp., Universitas Könyvkiadó, 2007 (Historia Litteraria, 23), 693 l.

E könyv azt a tételt igyekszik bizonyítani a késő középkori latin nyelvű prédikációs segédkönyvek vizsgálatával, hogy a nyugati, azaz latin keresztény kultúrát – vagy legalábbis a kérdések fölvetésének és a válaszadásnak a mikéntjét – alapvetően kulcsszavak bizonyos rendszerének hagyománya határozza meg. Mivel pedig a gyűjtemények betűrendes tárgymutatói alapján – a könyvkerék használatának mintájára – egymás mellé állítható azonos témájú szövegek citátumanyaga és struktúrája többnyire nagyon hasonló, az egyes gyűjtemények egyedisége, szerzőik önálló intenciója a közvetlen forrásként szóba jöhető szövegekkel, ill. a tágabb kontextussal való összevetések nyomán állapítható meg.

A kompilálás mint szövegalkotási technika akár Homérosztól kezdve vizsgálható jelensége az irodalmi hagyományozódásnak; e gyakorlat szabályrendszereit azonban mondhatni soha nem rögzítették kortárs teoretikusok. A szabályok a létrejött szövegek tanulmányozása során absztrahálhatók. A kötet terjedelmének mintegy harmada a vizsgált korszak prédikációs segédkönyveiből ad szövegmintákat, hogy ezek összehasonlítása alapján módunk legyen mintegy bekeríteni a praxist, a mesterséget, a tekhnét, amelyet így neveztünk el: ars compilandi.

Bárczi Ildikó magyar–latin szakon diplomázott 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Jelenleg ugyanott docens. 1993-ban bölcsészdoktor, 1995-ben kandidátus. Kutatásainak középpontjában a késő középkori magyarországi latin nyelvű prédikációirodalom, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát életműve áll. Sermones compilati elnevezésű kutatócsoportjával a két magyar ferences beszédgyűjteményeinek, az Érdy-kódexnek és Pázmány Péter prédikációinak internetes szövegkiadásán dolgozik. A kutatócsoport 2006 júliusában bemutatkozott az International Medieval Sermon Studies Society konferenciáján.

24


24. S. Varga Katalin, Az 1674-es gályarabper jegyzőkönyve: Textus és értelmezés, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2008 (Historia Litteraria, 24), 295 l.

A bírósági perjegyzőkönyv mint írott forrás a hatalmi reprezentáció sajátos (önigazoló) fóruma, a korabeli értelmezésben a „politicus rend" véleményét közvetítő textus, szövegfolyam. Fontos kordokumentummá keletkezésének körülményei, nyelvi eszköztára, fogalomhasználata, kommunikációs rétegei teszik. Kötetünk tárgya az 1674-es pozsonyi peres eljárás (processus, causa) jegyzőkönyve, amely a kutatók és érdeklődők előtt egészen a közelmúltig csak egy hiányos és romlott másolatból volt ismert. S. Varga Katalin kiadásában 2002-ben jelent meg a per eredeti jegyzőkönyve latin–magyar bilingvis szöveggel egy könyvművészetileg is figyelemre méltó kötetben (Vitetnek ítélőszékre...). S. Varga Katalint tovább érdekelték a per iratanyagának keletkezési körülményei, lehetséges szerzői, szubjektív viszonyuk a perhez, tovább kereste az egyes iratok és irattípusok irányultságát, fogalomvilágát, sztereotípiáit, hogy a szöveg mennyire volt alkalmas a vád állításainak igazolására – akár a tények tiltakozása ellenére is –, illetve a megvádolt személyeken keresztül hogyan próbálta meg a hatalom a vádat az általuk képviselt közösség egészére kiterjeszteni. Új kutatásának eredményeit foglalja össze ebben a kötetben. Mindez társadalomfilozófiai szerkezetben is értelmezhető, és akár mintát és ösztönzést nyújthat azoknak, akik bármely korszak, akár a jelenkor hasonló törekvésből származó dokumentumanyagát vizsgálják.

S. Varga Katalin tanár, szerkesztő, filológus, a kora újkori magyarországi latin írásbeliség kutatója. A középiskolát a Szegedi Kis István Gimnáziumban (Békés), felsőfokú tanulmányait a József Attila Tudományegyetemen (Szeged) végezte történelem–latin szakon, tudományos fokozatát a Miskolci Egyetemen (PhD) szerezte meg. Nevéhez fűződik Verancsics Faustus történeti, bölcseleti és technikatörténeti munkáinak első magyar nyelvű kiadása. Levéltári kutatásai során jutott el a protestáns prédikátorok és iskolamesterek ellen 1674-ben folytatott per eredeti forrásának megtalálásáig az Esztergomi Prímási Levéltárban, amely joggal tekinthető tudománytörténeti szenzációnak.

25


25. Hargittay Emil, Filológia, eszmetörténet és retorika Pázmány Péter életművében, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2009 (Historia Litteraria, 25), 283 l.

Az író, teológus, egyház- és kultúraszervező Pázmány Péter (1570–1637) működése a térség 17. századi kultúrájában középponti helyet foglal el. Minden, a korszakkal, annak jelentősebb szerzőjével foglalkozó monográfia, tanulmány megkerülhetetlen hivatkozási pontja a jezsuita, majd főpap szerteágazó tevékenysége. Az író Pázmány egyetlen művét sem tekintette véglegesnek, valamennyit aprólékosan átírta, átdolgozta az újabb, „megjobbított” kiadások érdekében, Két legterjedelmesebb és nagy hatású műve, a Kalauz és a Prédikációk valóságos enciklopédiák, az előző a teológiáé, utóbbi a korábbi korszakok művelődéstörténetéé. Mindazonáltal Pázmány legjelentősebb alkotása az egyetemalapítás. 1635-ben, „a magyar romlásnak századában”, vallási, területi és politikai széttagoltságban, 65 esztendős korában. szinte vakmerő elgondolás megvalósításába fogott. Egyetemét egyházi és világi szolgálatra is alkalmas fiatalok kiképzésére hozta létre, mindenekelőtt azért, hogy a „harcias nemzet lelke megszelídüljön”. Alapítólevelében megengedte, sőt kilátásba helyezte, hogy a megalapított egyetemet a török igától megszabadulván, igény szerint más megfelelő helyre költöztessék át. Ma három egyetem és az azokon tanuló sok ezer diák vallhatja magának a pázmányi örökséget.

Hargittay Emil 1977-től az ELTE, majd 1993-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára, 2001-től a Magyar Irodalomtudományi Intézet vezetője, két ciklusban a Kar dékánhelyettese, Széchenyi Professzori Ösztöndíjas. Kutatási területe elsősorban a 17. századi magyarországi politikai irodalom és Pázmány Péter munkássága. E kötet – két, először itt megjelenő tanulmány mellett – a szerző három évtized alatt Pázmányról publikált írásaiból ad válogatást.

26


26. Szelestei N. László, Eszmék és arcok a 18. századi Magyarországról, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2010 (Historia Litteraria, 26), 233 l.

A kötet a szakirodalomban ismert és ismeretlen szövegek pontos olvasásával értelmezi az 1770-es évek előtti Magyarországról egyházi kiadványokban és megnyilvánulásokban ránk maradt, általában a felvilágosodáshoz kapcsolt törekvéseket. Bemutatja, hogy az új eszmék a mindennapokat befolyásoló vallási tanításban is erjesztően voltak jelen. Egymás mellé helyezi keresztény (protestáns és katolikus) felekezetek képviselőinek tevékenységét, azoknak a közösség, az „édes haza” érdekében végzett szolgálatát. Bőséges adatsorral támasztja alá, hogy a magyarországi vallási megújulási mozgalmak művelődésre, irodalomra és a nemzeti nyelvre gyakorolt hatása a korábban számba vettnél sokszínűbb. Az egyén és közösség eszmélkedése szükségszerűen járt együtt a múlt felmérésével, értékelésével. A tárgyalt korban a tudományos művek létrejötte érdekében fontos kapcsolatrendszer (levelezési háló) alakult ki, amelynek néhány részletéről tájékoztatást kapunk.

A szerző véleménye gyakran eltér a szakirodalomtól folyamatok, személyek értékelésében. A gazdagon hivatkozott nyomtatott és kéziratos forrásanyag, amely eddig nagyrészt elkerülte a kutatók figyelmét, önmagáért beszél, hitelessé teszi a levont következtetéseket.

Szelestei N. László 25 éven át az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként, a magyarországi egyházi könyvtárak referenseként dolgozott. 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára, 2006–2009 között dékánja volt. Jelenleg a piliscsabai Irodalomtudományi Doktoriskola vezetője, a Lelkiségtörténeti Műhely alapítója. Kutatási területe a 16–18. századi magyarországi irodalom- és művelődéstörténet, az utóbbi évtizedben elsősorban az egyházi irodalmi műfajok (prédikációk, imádságok, népénekek).

27


Komlóssy Gyöngyi, A különös magyar nyelv: Adalékok Bél Mátyás nyelvtudományi munkásságához, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2010 (Historia Litteraria, 27), 168 l.

A külföldön töltött tanulmányi évei után hazatérő Bél Mátyás (1684–1749) tudományos munkásságát elsősorban a magyar irodalom és nyelv történetének kutatása, nyelvünk rokonságának feltérképezése jellemezte. A tudós figyelme azután az 1710-es évek vége felé egy általánosabb és sokkal nagyobb ívű téma: hazánk gazdasági, történeti, földrajzi leírása felé fordult. A nyelvtudományi kutatásokat feladva belefogott a Notitia megírásába. Számtalan, nyelv- és irodalomtörténeti megfigyelését beledolgozta utóbb e műbe, önálló tanulmányként e tárgyban csak két kiadványt jelentetett meg: az elsőt 1718-ban, Lipcsében, A régi hun-szkíta írásról címmel, a másodikat és egyben utolsót 1734-ben, Berlinben.

E kötet Bél Mátyás két, nyelvtörténettel, nyelvhasonlítással foglalkozó művét és az azokat bevezető rövid tanulmányokat foglalja magába. Az első, a Héber–magyar etimológiai szótár nyelvünk eredetére, rokonságára keres választ. A tudós nem adta ki e művét, feltehetően maga is befejezetlennek érezte. Nem kérhetjük rajta számon azt az ismeretanyagot, amelyet az azóta eltelt évszázadok során, egyre fejlettebb módszerekkel és egyre több forrás alapján, egyre pontosabban halmoztak fel tudósgenerációk. E műre úgy tekinthetünk, mint kezdeti kísérletre nyelvünk rokonságának meghatározására. A másik, rövidebb tanulmány, amely A különös magyar nyelv címmel jelent meg a kor egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a magyart az indoeurópai nyelvekkel hasonlítja össze. Cáfolat ez G. W. Leibniz nyelvelméletére, amely a hun nyelvet a szlávval, a magyart a finnel tartotta rokonnak.

A szövegkiadások és a hozzá tartozó tanulmányok Tarnai Andor emlékének kívánnak emléket állítani: a kötet szerzője egyetemista éveiben kapta még meg azokat a forrásokat, amelyek most napvilágot látnak. Az akkor készült átírásokhoz fűzött, apró betűs megjegyzései mind a kéziratok kiadásába, mind a tanulmányokba beépültek, láthatatlanul is javítva-jobbítva a szövegeket – csaknem negyedszázad elmúltával is.

28


Író a száműzetésben: Mikes Kelemen, szerk. Tüskés Gábor, munkatársak Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Lengyel Réka, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2012 (Historia Litteraria, 28), 355 l.

Mikes Kelemen halálának 250. évfordulója alkalmából az MTA Irodalomtudományi Intézete Literaturtransfer und Interkulturalität im Exil: Das Werk von Kelemen Mikes im Kontext der europäischen Aufklärung címmel nemzetközi tudományos tanácskozást és Humboldt-kollégiumot rendezett 2011. október 12–15. között az MTA Székházában és az Illyés Gyula Archívumban. A tanácskozáson negyven előadás hangzott el francia, angol, német, olasz, török és magyar szakemberektől. A konferencia megrendezését indokolta, hogy a száműzetés, a külső és belső emigráció léthelyzete a 20. századi ember egyik alapvető tapasztalata, amely világszerte gazdag és változatos művészeti alkotásokat indukált. A tanácskozás fő célja volt, hogy hozzájáruljon Mikes életművének jobb megismeréséhez és elősegítse a Mikes-kutatás eredményeinek nemzetközi összefüggésbe helyezését.

A kötet 28 tanulmányt tartalmaz a konferencia anyagából, s közli a tanácskozáshoz kapcsolódó kiállítás katalógusát. A történeti tanulmányok többek között feltárják Mikes és a konstantinápolyi francia diplomaták ismeretlen kapcsolatait, képet adnak Mikes elkobzott birtokairól, új oszmán forrásokat értékelnek az író utolsó éveiről, és kísérletet tesznek egy, a Leveleskönyvben név nélkül említett személy azonosítására. A műfaj- és tárgytörténeti tanulmányok új összefüggéseket rajzolnak meg a francia levélirodalommal és a levélregény műfajával, összevetik a Mulatságos napok szövegét a francia eredetivel és az angol átdolgozással, s kísérletet tesznek a Törökországi levelekben található históriák forrásainak meghatározására. A nyelvészeti dolgozatok részletesen elemzik Az ifjak kalauza második, 1751-es kéziratán végzett javításokat, a Leveleskönyv török szóállományát, és bemutatják a készülő Mikes-szótárt. A stílus-, retorika- és poétikatörténeti vizsgálatok a fő mű dialogikus szerkezetét és az irónia mikesi alakzatait elemzik, számba veszik a közmondásokat és a szólásokat, megkezdik Mikes retorikai alapműveltségének feltárását, s folytatják a szerzői önreprezentáció nyelvi, poétikai eszközeinek feltérképezését. A hatás- és befogadástörténeti tanulmányok többek között bemutatják Mikes ikonográfiáját, a Leveleskönyv közköltészeti, irodalmi kisugárzását, korai kiadástörténetének és irodalomtörténeti értékelésének alakulását, kultuszgeneráló hatását. Külön dolgozatok tárgyalják a Törökországi levelek angol és török fordításait, s szemléltetik a régi magyar irodalom idegen nyelvre fordításának elméleti és gyakorlati problémáit.

29


Bitskey István, Religió, stúdium, literatúra: Tanulmányok a régi magyarországi műveltségről, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2013 (Historia Litteraria, 29), 314 l.

A kora újkori Európa történetét alapjaiban meghatározó vallási megújulási folyamat, a reformáció a kontinens szellemi arculatát, műveltségi viszonyait döntő módon átalakította. A korábban egységes keresztény kultúrkör felekezetekre tagozódott, s ezek mindegyike igyekezett kialakítani saját teológiai tanítását, vallásos mentalitását és oktatási intézményrendszerét. Ennek a sok vitát kiváltó intellektuális folyamatnak néhány jellemző mozzanatát igyekszik kiemelni a jelen kötet a címében szereplő három fogalommal, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A reformáció sodrában létrejövő konfesszionális intézmények ugyanis sajátos fényekkel ragyogtatták fel a korábban még közös religiózus műveltségnek a jellegzetességeit, eredményeit, kimagasló teljesítményeit. A felekezeti keretek által meghatározott vallásosság a műveltség egyik legfőbb alakító tényezőjévé vált a kora újkor évszázadai során. Az oktatás és a tudomány, a stúdium és az arra épülő erudíció az egyházi intézmények irányítása alatt fejlődött, s így vált történelemalakító tényezővé. Mivel a Kárpát-medence köztudottan multikonfesszionális területté vált, s a felekezetek szellemi versengésének terepe lett a 16. századtól kezdve, így itt az általuk létrehozott kulturális értékek számbavételének, árnyalt bemutatásának fokozott jelentősége lehet e régió múltjának megismerésében. A felekezeti sokszínűség befolyásolta, formálta a társadalmi élet egészét s ezáltal a politikai események menetét is. A vallásos indíttatású irodalom identitásképző, kultuszteremtő erővé vált. Jelen kötet írásai mindezt szövegek vizsgálatával, könyvek és eszmék útjának nyomon követésével, oktatási intézmények és módszerek múltjának feltárásával, szellemi kapcsolatok feltérképezésével, több tudományág eredményeinek felhasználásával kívánják megvilágítani.

Bitskey István 1975-től a debreceni KLTE (2000-től Debreceni Egyetem) tanára, 1980 és 2004 között a Régi Magyar Irodalmi Tanszék vezetője, két cikluson át a Bölcsészkar dékánja, jelenleg professor emeritus. Tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, számos szakmai testületnek, elnöke az MTA Debreceni Területi Bizottságának. Apáczai-díjas, Eger város díszpolgára.

30


Pintér Márta Zsuzsanna, Theatrum és literatúra, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2014 (Historia Litteraria, 30), 287 l.

A Theatrum és literatúra cím azt jelzi, hogy a kötet anyaga a színház és az irodalom jelenségeit vizsgálja egy olyan korban, amikor a fogalmak pontos, anyanyelvű meghatározása még csak igényként jelentkezik. A „színház” és az ,,irodalom” is a nyelvújítás korában válik általánosan elfogadottá, és az ezekkel a szavakkal leírható fogalom is ekkor kapja meg ma is használt jelentését. A 17–18. században a színház még nem a hivatásos, magyar nyelvű színtársulatok által bemutatott színielőadások összességét jelenti, sokkal szélesebb kulturális jelenség annál. A színház fogalmába beletartozik az iskolai színjátszás, a főúri műkedvelő előadások sora és a kastélyszínházak működése (sőt bizonyos időszakokban csak ezek az előadások reprezentálják a magyarországi színházi életet), s a teátrális jelenetek, a barokk reprezentáció alkalmai (látványos körmenetek, ünnepségek, illuminációk) és a konkrét színházi előadások nem különülnek el élesen egymástól. Van kölcsönhatás a hivatásos és az iskolai színház között is, ahogy van átjárás a különböző műfajok között is, sokszor egy-egy dráma keretein belül is. A magyar drámakánon változásairól, a különböző színjáték-típusokról, a színház magyar nyelvűségéről szólva ez a sokszínűség a komplex megközelítést, a szűkítő kategóriák elvetését igényli. A tanulmányok kohézióját az adja, hogy az adatok és a szövegek szoros hálót alkotnak, újra és újra szétválik és összekapcsolódik színházi előadás és dráma, vagyis színház és irodalom, akárcsak a 17–18. században.

Pintér Márta Zsuzsanna 1985–1996 között az MTA Irodalomtudományi Intézetében volt tudományos munkatárs, 1996-tól a Pannon Egyetem Színháztudományi Tanszékének docense, 2000–2012 között a tanszék vezetője. Jelenleg az Eszterházy Károly Főiskola oktatója. Kutatási területe a 16–18. század magyar irodalma, elsősorban a dráma- és színháztörténet. A Régi Magyar Drámai Emlékek 18. századi sorozatának szerkesztője. Bolyai- és Széchenyi István-ösztöndíjas, 2005-ben Martinkó-díjat kapott.

31


Németh S. Katalin, Magyar dolgokról: Magyar–német kapcsolattörténeti tanulmányok, Bp., Universitas Könyvkiadó, 2014 (Historia Litteraria, 31), 264 l.

A tanulmánykötet a 16–18. századi művelődéstörténet olyan forrásaival foglalkozik, amelyek korábban a magyar kutatás előtt ismeretlenek vagy feldolgozatlanok voltak. A tanulmányok összekötő motívuma a német szerzők magyarságismerete, a magyar vonatkozású utazási irodalom és ismeretlen hungarikumok bemutatása.

A kötetbe válogatott tanulmányok közül kiemelendő a magyar fordításban megjelenésre váró Veit Marchthaler-útleírás (Ungarische Sachen, 1588) feldolgozása. A nyomtatott források közül különösen érdekes Salomon Schweigger leírása magyar utazásairól és a Comenius propagandistájaként feltűnt Johann Jakob Redinger svájci utazó kalandos beszámolója Magyarországról. A hazai szakirodalomban többször is előforduló Martin Zeiller országismereti munkái mellett olyan kiadványok is elemzésre kerülnek, amelyeknek magyar vonatkozása eddig feltáratlan maradt, pl. Johann Georg Schielen fiktív német beszélgetései Thököly Imre koráról. Szintén újdonság az önéletíró Bethlen Kata és a német pietizmus egyik kiemelkedő képviselőjének, Eleonora Petersen-Merlau munkásságának az összevetése.

A rövidebb dolgozatok mellékletei Zrínyire és a 17. századi történelem eseményeire vonatkozó, korábban nem elemzett szövegeket mutatnak be.

A kötet függeléke a Magyarországról szóló német nyelvű útleírásokból, országismereti munkákból nyújt ízelítőt.

Németh S. Katalin az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, majd húsz évig vezette az MTA Irodalomtudományi Intézetének könyvtárát. Több cikluson át tagja volt az MTA Könyvtörténeti Munkabizottságának. Fő kutatási területe a 16–18. századi magyar–német kapcsolattörténet, számos szövegkiadást, tanulmányt. szakkritikát jelentetett meg, német konferenciaköteteket szerkesztett. Nemzetközileg is elismert munkája a wolfenbüttelí Herzog August Bibliothek magyar vonatkozású nyomtatványainak háromkötetes katalógusa.

32


Tüskés Gábor, Knapp Éva, A Fortunatustól a Törökországi levelekig: Válogatott tanulmányok, Bp., Universitas Könyvkiadó–MTA BTK Irodalomtudományi Intézet, 2015 (Historia Litteraria, 32), 703 l.

A kötet a szerzők huszonkét tanulmányát tartalmazza az elmúlt tizenöt évben készült fontosabb írásaik közül. A fejezetcímek – német–magyar irodalmi kapcsolatok; irodalom és képzőművészet; kutatástörténet, irodalomelmélet, szövegkritika; Mikes-kutatások – jelzik a tematikus súlypontokat, s kifejezik a világi műfajok, szövegtípusok középpontba állítását. A kötetben részletesen tárgyalt magyar szerzők sorában – Mikes Kelemen mellett – olyan nevek találhatók, mint Rimay János, Zrínyi Miklós, Esterházy Pál, Listius László, Spangár András és Faludi Ferenc, a külföldiek közül Hans Jacob Christoffel von Grimmelshausen, Georg Daniel Speer és Martin von Cochem említhető példaként. A behatóan elemzett műfajok, szöveg- és formatípusok között van a verses história, a prózaregény és a pikareszk regény, az erény-, a szerencse- és évszakversek csoportja, a populáris elbeszélő irodalom, az emblematika, az iskoladráma, a levélelméleti irodalom és a fiktív levélgyűjtemény.

A tanulmányok túlnyomó többsége új alapkutatásra épül. A kötet további sajátossága az inter- és transzdiszciplinaritás jegyében alkalmazott, a forrásanyag természetéhez és az adott problémákhoz igazodó változatos metodológia. Az összeállítás fő célja, hogy gazdagítsa, pontosítsa és helyesbítse a kor irodalmáról korábban alkotott képet, s hozzájáruljon az érintett területek majdani átfogó bemutatásához. A szerzők célja az is, hogy érzékeltessék a kora újkori irodalom és művelődés eddig kevéssé ismert területeinek nagymértékű belső tagoltságát, szövevényes összefüggéseit és hosszú hatástörténetét.

Tüskés Gábor (1955, Pécs) 1997-től az MTA (irodalomtudomány) doktora, 2004-től az irodalomtudomány habilitált doktora, 2005-től az ELTE egyetemi magántanára. 1991-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1992-től főmunkatársa, 2000-től a XVIII. Századi Osztály vezetője, tudományos tanácsadó. 2004-től az egri Eszterházy Károly Főiskola (Világirodalom Tanszék) kinevezett egyetemi docense, 2006-tól egyetemi tanára. Számos kitüntetésben, díjban részesült, 2009-ben ajánlást kapott az MTA levelező tagságára, 2015-ben elnyerte a Humboldt-díjat.

Knapp Éva (1956, Marcali) 1979 óta az ELTE Egyetemi Könyvtár, 1987 óta a könyvtár Kézirat- és Ritkaságtárának munkatársa, 1991-től a vezetője. 2009–2011 között az átszervezett Kéziratok és Régi Nyomtatványok Osztályának vezetője. 2011-től könyvtáros-főtanácsos, az Egyetemi Könyvtár tudományos munkájának irányítója. 2003–2006 között kutatócsoportot vezetett a könyvtár sokszorosított grafikai állományának elektronikus feltárására az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája megbízásából. 2000-től az MTA (irodalomtudomány) doktora. Több kitüntetésben részesült.