ItK 2003/4-5

„A könyv tartalma rettenetes. Hadat üzen benne minden isteni és erkölcsi világrendnek és valóságos élvezettel boncolgatja a legaljasabb emberi indulatokat.”

„…a cserkesz és a grúz hölgyek szépségéhez hasonlítja Kecskemét hölgyeit.”

„…itt is megvannak a közelítés, a finomítás határai.”

„»Nő!« – kiáltotta Ödön, ha olvasmánya közben a szerző történetében női lény bukkant föl, valahol útközben, a pampán, amerre Bőrharisnya áthaladt.”

„A teoretikus jellegű absztrakt tudás ugyanis, az ember megismerő apparátusának temporális struktúrája miatt, kollektív hatását tekintve nem veheti fel a versenyt azzal a tudással, amit a közös tapasztalat s a hagyományozás által beleíródó eleven emlékezet nyújt.”

„Eszerint a filozófia kontradiktórikus szerkezetű, mert minden erőfeszítése annak a hitnek a diszkreditálására irányul, amin saját maga is alapszik.”

„…legnagyobb irodalomtörténészeink mindig is tisztában voltak a legfrissebb elméleti eredményekkel, de ezeket szemléletükbe építették, amennyiben hasznukat látták, s nem öles idézetekkel bizonygatták felkészültségüket.”

„Így például semmi sem garantálja, hogy az adatképzés során mindig észreveszem, hogy az adott leírásban Kölcsey ironizál…”

ItK 2003/2-3

„A hónapos szoba jobb híján tartott könnyű kis szerető, varrólány vagy boltoskisasszony, a hotelszoba viszont óhatatlanul kurtizán, még ha képes is mindenben felvenni egy úrinő allűrjeit.”

„…ez a szép új világ egyszerűen bevakolta a falba a régi vétkeket és szorongásokat, újrafestette a tapétát és átalakította a bútorzatot, de a mélyben minden maradt a régiben.”

„Ha igen, akkor esetleg oda lyukadunk ki, hogy az ember neme egész egyszerűen választás kérdése.”

„…így a lázadó pásztorok a kálvinista és a lutheránus papok sátáni allegóriái.”

„…még azt is hangsúlyozza, hogy az epigramma és a gnóma összekeverése nagyon nagy veszélyekkel jár…”

„Nehéz az olyan ősnaiv olvasót elképzelni, akinek semmilyen előzetes elgondolásai nincsenek például arról, hogy mi a regény és hogyan működik, hanem pusztán a regényolvasás alapján képes regényelméletet alkotni…”

ItK 1999/3-4

„»Hol vannak már a ninivei partok! / Te tudod, Uram, én nem, merre tartok.«”

„Ott […] az erdélyi kukoricásból fölröppent, addig rejtezkedő poéta-fácánokat szemlézve állapította meg, hogy tollra és súlyra nagyon különböző vadak, és hogy vannak közöttük, akiknek a »neve inkább a költő-teremtő közönség érdeme«, itt azt óhajtja, hogy bárcsak a vajdaságiak mozgalma ne maradna meg vidékinek, bárcsak Pesten is megkísérelnék az érvényesülést, mert »az író legnagyobb sarkalója a mérték, melyet alkalmaznak rá«, és Budapesten mégiscsak szigorúbb mérték alá kerülhetnének.”

„Ilyen egyenlőtlenségek a szorosan vett emberi dimenzióban is kialakulhatnak olyan társak között, akik abban versengenek, ki tudja a másikat asztal alá inni, ki bírja jobban az alkoholt. A magyar irodalmi hagyományból sok példát hozhatnék az ilyenfajta virtuskodásra.”

„Jakobson Mácha cseh költőről megemlékezve mutatja be, hogy egy író magánnaplójában könnyen élhet pornográf leírásokkal arról, akit lírai verseiben idealizált angyalnak mutat be.”

„Himfy kapcsán oktatólag beszámol újdonsült tanítványának, Kölcseynek irodalmilag motivált piromán késztetéseiről: a »poeták nagy kárt tesznek az által magoknak, hogy verseiknek felét el nem égetik.« […] 1816-ban a gyengébb művek közlését ellenezve azt magyarázza Dessewffynek, hogy az epigrammában »Dayka a’ poétai Mennyország Szent Péterje, Himfynek ezt mondja, minekutána eggy nagy részét verseinek elégette: Vár az olympuszi kar.«”

„Az volt a vers tárgya, hogy Szent Péter belép a mennyek urához, ki bíborpalástjában ül égi trónján, és jelenti, hogy II. Rákóczi Ferenc megérkezett és a mennyország kapujánál áll, hogy beeresztheti-e? No, természetesen – parancsolja az Úr élénken –, sőt én magam is eleibe megyek, hanem várj egy kicsit, Péter, fölhúzom az atillámat.” (Mikszáth Kálmán: Különös házasság)

„Hozzáteszi, hogy egyébként Gejza is valószínűleg horvát volt, neve igazabban Gejzo vagy Gojzo és a horvát goj szóból ered, ami annyit tesz, hogy nevelni (educare). […] Tehát Szent István után az egyébként amúgy is sógorsági kapcsolatban álló horvát dinasztia követte az Imrében kihalt tulajdonképpeni Árpádokat.”

„Szent Péter, az öreg kapus például azért nem emelkedhet a mennyei ranglétrán, mert nem tud németül.”

„…értékszemléletét, karakterét is láthatóan az eltávozott, szeretett mester ihlete, sugallata formálja: az irodalomtörténet-írás diszciplínájának önbizalmát megtartva.”

ItK 1999/1-2

„»…hiszen gondolkozni úgysem lehet, gondolkozni mindig annyi, mint hazudni, félrebeszélni, kiherélni.«”

„»[A]z emberi tudomány általános igazságra (veritas absoluta) soha nem tehet szert, mert az az isteni okosság birtokában van, azért minden emberi tudomány csak subiective határoztatik el…«”

„Véleménye szerint minden változásnak, mely egy nemzet »constitútióját«, a törvényadás módját érinti, a történelmi előzményeken kell alapulnia. A szerző tehát gondolatmenete vezérfonalává a történetiség elvét teszi.”

„Ha komolyan vesszük, hogy benne állunk a hagyományban, vagyis hogy az, amiről beszélünk, ránk is vonatkozik, ha az a módszertani alapelvünk, hogy »a történeti/irodalomtörténeti korszak értelmezésekor tanácsos a korszak saját fogalmait alapul venni«, akkor be kell látnunk, hogy bármennyire szükségesnek tartjuk is, hogy megszólaltassuk a magunk nyelvén azt, amit egy másik irodalom értelmezéséből, egy másik nyelven megszólaló tudományosságból megértettünk, a fogalmak átvételével óvatosan kell bánnunk. Ha megértettünk egy másik nyelv, egy másik »nyelv« által adott tapasztalatot, akkor célszerű arra törekednünk, hogy olyan kifejezést találjunk, amely a lehető legszorosabban kötődik saját hagyományunkhoz (vagyis maximális esélye van arra, hogy elsajátítható legyen), alkalmas saját hagyományunk leírására, ugyanakkor a maximumát »hozza át« annak a tapasztalatnak, amelyet az idegen kifejezés sűrít magába, s ami egyáltalán áthozható. Mert az elméletek alkalmazásának legfőbb nehézsége abban áll, hogy a bennük megnyilvánuló tapasztalat nem általános érvényű – az elméleteket általában bizonyos irodalmak bizonyos problémáinak megoldása céljából alkotják meg…”

„»Elszakadni egy kultúrnemzettől és egy olyan néphez csatlakozni, amelyik, mint azt nekem nemrégiben Dr. Vögeli Zürichből írta, nem tartozik igazán a modern műveltség fősodrához, istenemre nem megy.«”

„A püspök »eretnek felesége« mellé már csak a török sógor hiányzott.”

„Érdekes, hogy szerzeteseink még a Don Juant is ismerték; igaz, nem a nők elcsábításával foglalkozó jeleneteket használták föl belőle tanítványaik szórakoztatására.”

„»Hogy hazáját szeresse valaki, megkívántatik, hogy annak interesséje is legyen azt szeretni, az magával hozza a’ hazafi érzéseket.«”

„Mindez egy olyan paternalista felfogás jegyében, amely szerint bármely hatalom birtoklásának a vezetettekhez fűződő mély érzelmi kötődéssel kell párosulnia.”

„…és ez az írás nemcsak a lóimádóknak csemege, hanem a művelődéstörténet iránt érdeklődőknek is.”

ItK 1998/5-6

„Elöször az Templomban az Oratiot Deakol mongja Ursinus Uram.

Ez utan Praedicalljon Nemetöl Löcshej fö Praedikator Uram.

Ez utan Brunczwik Uram magjarol Praedikalljon.

Ez alat penigh kivöl az Czimiteriumban praedicalljon Totul …… [? ?]”

„De mi van akkor, ha az írnok figyelmét egy-két pillanatra valami elvonta, és amikor visszatért munkájához, csak annyi rémlett neki, hogy az asztalánál álló hallgató valamelyik evangélista nevét viseli?”

„De szigorú is volt: a Figyelő szerkesztőjeként évekig nem közölt verset, mert jó verset nem talált, középszerűt pedig nem érdemes kiadni.”

„A népiesség elméletének […] legfontosabb szövegeiben […] minduntalan visszatér az a (herderi) téma, hogy a nemzetek előtt kétféle lehetséges kulturális fejlődési modell áll, a római, a magaskultúra szervetlen, utánzó átvételének útja és a görög, a szerves, önmagából kifejlődött kultúra modellje, s a kettő közül az utóbbit kell választani.”

„A szerelem kibontakozásában szerepet játszhat a meggyőzés, de a szerelemnek nem logikája, hanem retorikája van. Nem az igazság belátását kell elvárni a partnertől, hanem tetszését felkelteni, ellenállását leküzdeni.”

„»A közelebb való Muzsikodalomban szózangoza Mariánának egygy pár Dallitzát, mellyeknek bé foglalványok a két szerelmészeknek újonnan lett öszszegygyesűlések vala«”

„Ebben a helyzetben ugyanis egyetlen egérút adódik, amelyen a menedéket jelentő lyukba bújhat a férfiember (az asszociáció, amely itt majdnem szükségképp felötlik, egyértelműen obszcén, bár ehhez hasonló képzettársítások József Attila más verseiben is adódnak): ez pedig a nő.”

„A szerelmi rivális cigarettafüsttel telített szállodai szobájában »a sarokban egy vad színekkel bemázolt, vigyorgó indiai faszobor állt«. Csoda-e ezek után, hogy eszelős dühében Endrei agyonüti az orvost, leteperi Liát, lerombolja a védőgátat, és rászabadítja a városra a tengert?”

„Ez esetben azok, akik elutasították a felvilágosult kormányzati politikát, olyan érvelést használtak, amely abban a politikai nyelvben is érvényes volt, amit a felvilágosult kormányzat hívei beszéltek.”

ItK 1998/3-4

„Ahogy az olvasó a tartalomjegyzéken végigfut, a bűnös és torz tulajdonságok, magatartásformák tömegével találja magát szemben, mintha valami régi festményen a pokolban szenvedő lelkeket látná, mellettük a hullámvonalú téglalapocskában: lustaság, varázslás, őrültség, melankólia, öngyilkosság, nőgyűlölet, kicsapongás, obszcenitás, gazemberség, megbízhatatlanság, pontatlanság, bohémság, csalás, álság, tolvajlás, csábítás, fösvénység, tékozlás, szerencsejáték, gőg, rangkórság, féltékenység, gyanakvás, vetélkedés, gyűlölködés, hipochondria, hogy ne folytassam, mert vannak még mindenféle mániák, hobbik, örömök és kínok, gusztustalan szokások, betegségek és szenvedélyek.”

„A Mikszáth-elbeszélésben semmiképpen sem a cselekmény szintjén kell a lovak asszonyt helyettesítő szerepét keresnünk […], már csak azért sem, mert Gélyi János négy lova hangsúlyozottan nem kanca, hanem csődör.”

„»Nem a’ vagyok a’ minek látszom lenni«.”

„Szembe akart nézni a problémával, hogy hol görbült el az, ami a múlt század közepén látszólag oly egyenesen indult, hogy kell-e vajon választania az egyénnek ott, ahol lélekcsonkító hatású lehet bárminemű választás?”

„Az 1937-ben kirobbant vitában Lukács, Balázs Béla, Kemény Alfréd, Alfred Kurella és néhány német képzőművész kivételével több-kevesebb határozottsággal valamennyi vitázó kifejezte ellenérzéseit e tételekkel szemben, mivel azokban az esztétikai címkézésbe burkolt ideológiai anatémát látták.”

„Tőbb észt adtam é a’ zsarnokokba, / Mint a’ menyivel Milliók bírnak? / És karjaikban tőbb erő van é / Mint azokban, kik alattok sirnak?”

„A különböző módszerek tehát nem riválisnak, hanem szövetségesnek mutatkoznak […]. Az újszerű megközelítés és a régebben meghonosodott eljárások háborúsága egyébként is alighanem olyasmi, amiről Mikszáth azt írja, hogy az egyik félnek sem szabad benne győzni. […] Hiszen az alulmaradó hiánya nemcsak az ügy, hanem a győztes számára is végzetes lenne.”

„Minden további nélkül belátható, hogy efféle maximákat képviselve nem azonosulhatott a baloldali extrémizmus követelményeivel a bécsi emigráció köreiben.”

„De lehet-e üdvözíteni egy kentaurt?”

ItK 1998/1-2

„»erőszak és erőszak között van külömbség ’s vannak erőszakok, a’ mellyek olly kedvesek, hogy minekutána meg vannak téve, ’s látjuk, hogy nem estek rosszúl, még örülünk is, hogy elkövettettek.«”

„»Utóvégre a Petőfi Társaságban és a Kisfaludy Társaságban […] a százszor megunt tagokon kivül női hallgatóság is összegyülekezik […].«”

„Az irodalomtörténeti dolgozatok többsége a maga pozícióját továbbra is a kánonrendszerbe bekerült író pártján jelöli ki.”

„A legcélszerűbbnek […] tűnt […] azoknak a választóvonalaknak a figyelmen kívül hagyása, amelyeket egy kanonizáló hajlamú vagy a műveket leginkább esszenciális létmódjukban kedvelő irodalomtörténet saját szakterülete köré húz, kirekesztve ezáltal a művelődés-, az ízlés-, az olvasástörténetet vagy egyéb, nem szűkebb értelemben irodalminak minősített tudományágakat. Az ilyen irodalomtörténet a rokontudományokat többnyire saját lerakatának tekinti, ide sorolja át a ma »kisebbnek« tekintett, de a korszakukban közkedvelt szerzőket és műveket, irodalomszociológiai, művelődéstörténeti, társadalom- vagy ízléstörténeti tárgyként kezelve őket.”

„»Én részemről azt tartom Debreczeniségnek – írja Kazinczy 1806 végén Szentgyörgyi Józsefnek –, midőn valaki […] vitatja, hogy a’ dolog nem Erscheinung, hanem Ding an sich selbst, ’s nem csendesen vitatja mint a’ subjective igazat látó, hanem kárhoztatva azt, a’ ki másként ítél, ’s magának tetszésében vad röhögésekre fakadva azok ellen, a’ kiknek az másképpen látszik holott az azoknak stúdiuma, nem az övé.«”

„Laky eredetileg a Debreczeni Ellenőr munkatársa volt, két színművét játszották Debrecenben, a fővárosba települve a Magyar Géniuszban, az Ország-Világban, a Képes Családi Lapokban publikált rendszeresen tárcákat, cikkeket, később rendőri pályára lépett, s kiterjedt szakirodalmi tevékenységet folytatott.”

„Mindeközben a kutatási módszer és az elméleti háttér közelebbi megnevezése azért ütközik nehézségekbe, mert egy induktív menetű, gyakorló irodalomtörténet számára – bármilyen hasznos tanulságokat vonhat is le az a különböző elméleti iskolák tapasztalataiból – az irányzatok vitáiba történő belebocsátkozás, főképpen pedig az egyetlen irányzat melletti elköteleződés alapjában véve terméketlennek bizonyul. […] a »mátrixokat« megkerülő szabadpálya, melyet Richard Rorty nyomán Jonathan Culler egyszerűen csak »az elméletnek« nevez, felszabadítóbb hatású lehet az irodalomtörténeti praxison belül.”

„Igaz, hogy »Bogdanovics György« már nem gyűjti irodalmi estélyekre a Drexler vendéglőbe az ismeretségre vágyó úrhölgyeket, de viszont néhány lépésnyire onnan Ady Endre iszik a Három Hollóban, mint egy elátkozott.”

„Ottlik műve nem az élet zűrzavarában reménytelenül magukba zárkózó és a saját belső függetlenségüket védelmezgető hősökről szól, hanem – hogy a regény által használt példázat kissé sejtelmes képeit használjuk – bizonyos, »földi életre áttért halak« evilági csodáit mondja el, akik már itt a földön is egy csillagokba írt átfogó törekvést képviselnek…” „Az 1957-es Lukács-fürdő teraszán napozó »fiatal és öreg honfitársak« már a tertullianusi, ókeresztény szimbolika értelmében is »kinn vannak a vízből«, és a krisztusi, földi létezés áldozatokkal teli, nehéz szakmáját gyakorolják.”

ItK 1997/5-6

„Tegyük fel, hogy igaza van, és a valóság tényleg bonyolult. Ha netán így van, akkor nem lehet egyértelműen meghatározni, miféle történeteket kell elmondani annak érdekében, hogy autentikus módon beszéljünk a világról.”

„…e viszonyban az »én« – szövegeihez hasonlóan – önmagát is nyelvi hálózatok sokdimenziós tereként, nyelvi effektusként értelmezi.”

„…egy bizonyos Furia Albertné Orsolya asszony […] megsértődött azon, hogy a neve nőstény medvét jelent.”

„Ma […] a humanistával versengni kívánó polgár szellemi vállalkozó kedve kiapadt, és abban az előnyös helyzetben vagyunk, hogy gondolkodásunkat többé nem kell – az egyetemességelv megsértésétől tartva – a polgár önámításával korlátoznunk, […] többé nem kényszerülünk a polgárral kialakítandó szellemi partnerség képzelgésének elfogadására…”

„»S csodálkozni fognak az utódok, hogy hogyan tudott a magyar (?) olvasóközönség egykor annyira eltévelyedni, ízlésben annyira degenerálódni, hogy az Önök verseit szeresse, az Önök irányát s tobzódását megtűrje.«”

„…a nietzschei ihletésű babitsi változat: tűzrőlpattant dekadencia volt.”

„Bayly számtalan fattyúval növelte a gyéren lakott Észak-Wales populációját.”

„A hősének ismétlő formulái még a megszokott dolgokat igénylő recepciós mentalitás, a ráismerésszerűséget kitüntetett hermeneutikai sajátságként kezelő gondolkozás és világkép jegyében jöttek létre…”

„Ezek közül a legmeghatározóbb beszédmód persze Troppauer Hümér diszkurzusa, ami domináns szólamként a kötet egészének intonációját uralja.”

„Osvát azonban az ő írásait is ugyanúgy »szerkesztette«, mint a kezdőkét, azaz mondatokat hagyatott ki, néha szószerkezeteket változtattatott meg.”

„Egy szerves, átfogó és egészében hiteles felfogásból lényegében nem lehet elvenni, vagy többnyire nemigen lehet bármit is hozzáadni.”

„Világos, hogy Orbán az »én költő vagyok« kijelentést austeni értelemben performatív megnyilatkozásnak tekinti, azaz nem egy állapot lehetséges leírásának, hanem nyelv általi cselekvésnek, melyre tehát az igaz–hamis kategóriák egyike sem érvényes.”

„…szövegei pedig egy nyelvi háború csatatereiként tárulnak elénk, ahol a hatalom megszerzésének eszköze a szuronyként használt szó.”

„»…az éhes hidrogén mohón lecsap az ólomra és elrabol tőle minden oxigént…«”

„A nagyobbik baj az, hogy ha igaza van, akkor talán el sem lenne szabad mondani ezt a történetet.”

„»Sohasem éreztem, hogy ugyanazt gondolod, amit mondasz.«”

„…a kritikatörténeti irányultságú olvasás bizony bölcsességre, de még inkább szerénységre képes tanítani.”

ItK 1997/3-4

„Mert a Halálfiai nemcsak politikai vitáival és társadalom- és művészetfilozófiai eszméivel töri meg az epikai folyamatosságot, hanem az egész műfajt is reflektálttá teszi, amint újra és újra kilép belőle, s a regénycsinálás határaira utal.”

„A cigányság vándorló, minden törvényen kívül álló, így mindig a határokat reprezentáló életmódja jó alkalmat biztosíthat a civilizálódás folyamatán már átesett »kultúrembernek« a fáradságosan felépített határok áthágásának borzongató, mégis vágyott tabusértésére.”

„…még az sem bizonyos, hogy a század második felében uralkodó Jókai szövegeinek műfaja valóban regény.”

„S marad az örök kétely, az igazság eszmei-tudati megalkotottságának és viszonylagosságának a belátása. […] A beszédcselekvés – a megnevezés által történő teremtés – pedig eredendően önmeghatározást involvál. […] Az egész fragmentálódásával a tapasztalat egyformasága és a nyelvhasználat egységesítettsége tarthatatlanná válik. Az uniformizált világértelmezés eleve kételyt ébreszt.”

„Kazinczy Ferenc Harsányi hangvételét és annak hatalmi, egzisztenciális okait kifogásolta, ezeken túl azonban, maga is az antikultikus, kritikai beszéd mellett tette le a voksot. Az, amit és ahogyan ír, leginkább megszüntetve megőrzőként, békülőként és békítőként jellemezhető. […] »Bár az ügy barátjai egymásnak éltöket ne keserítenék ok nélkül; Oly tág a mező, melyen futhatunk, ha hozzá erőnk van, hogy egymást döntögetni szükségünk épen nincs.«”

„A dialógus fogalmát általában a monológgal szembeállítva értelmezik, holott jelentése nem a di-(alógus), hanem a dia-(lógus) prefixumból ered. A kifejezés etimológiailag (a diakrónia, dialektus példájára) a valamin általiságot, keresztüliséget jelzi…”

„Föl kell tennünk a kérdést: miként lett egy eredendően zsidó filozófiai mű jellegzetesen katolikus, hagiografikus, középkori átdolgozásából hamisítatlan protestáns példázat?”

„A szerző időről-időre érzékelhető jelenléte a narrációt állandóan elbizonytalanítva, a szövegen kívülre utalja az olvasót, és ezzel módot és lehetőséget biztosít az allegorikus olvasat legitimálhatóságára, röviden: a betű szerinti olvasás negligálására.”

„Nincs jelen azonban egy monolit narrátori tudat, egy tekintélyelvű, kételyeket elhárító szó, mely az egész helyzetet átlátná és egyértelműen lezárná.”

ItK 1997/1-2

„A konstantinápolyi szín újabb legitimációs kudarca aztán meg is nevezi az ész illegitim használatba történő átcsúszásának pillanatát. Azt a mozzanatot, amikor az addig érvényes regulatív szerepbe helyezett eszmének konstitutívvá kellene válnia, amikor a jelölt ehelyett elsiklik: »a bűnös önmaga a győzelem«. Vagyis a feltétlen vélt megragadásának, az eszme »győzelmes« elérésének illuzórikus pillanatáról van szó. Ahol az eszme önmagát szétírva kódoltatik a történelembe. Ezen a »bűnös« szemantikai helyen ugyanis a meglelt jelölt híján pusztán a továbbjelölés újabb lehetőségével szembesül az emberi pozíció.”

„Képes-e a tudományos fejlődést paradigmaváltásokkal mérő célelvű tudománytörténeti nézőpont elegendő elvi alapját nyújtani az irodalomkutatás módszertani fejlődésének? Nem jelentkeznek-e világosan a rendszer anomáliái már abban a történelmi pillanatban, amikor az új irodalomkutatási paradigma szószólóira lel, akik kinyilvánítják bizalomvesztésüket az addig »érvényes« (s most visszamenőleg érvénytelenített) paradigma dogmáiként kezelt alapelvekben? S midőn az elméleti terepen egyfelől a kétféle igazság elvére alapozott irodalom- és tudománytörténeti módszerelv, másfelől a poétikai és a nem poétikai nyelvhasználat határait megszüntető egységesültség vagy egyetlenség uralkodik, nem kell-e elégedettnek lennünk a tudománytörténeti pillanattal?”

„Irnék valamit a’ versek nemeinek meg választásárúl is; de ez már odiosa materiavá lett, azért arrúl halgatok; ’s tsak azt mondom hogy a’ metrumot jó a’ materiahoz alkalmaztatni, (ertvén a’ metrumot széles ertelemben […])”

„Olyan inerciája van az irodalomértés, az irodalomértelmezés, az irodalomtörténet-írás praxisának, amely nem minden tekintetben csak az elmaradás, a csököttség, a konzerválás és a vidékiesség erőforrása – ami persze paradoxon volna egy olyan rendszerben, amelyben nincs jelentősége az előrelépésnek és az elmaradásnak, amely legfeljebb a nem célelvű változás, fejlődés (?), történetmegesés kontextualitását ismeri el.”

„Ebben az önreflexióban nem valamely eredeti jelentés rekonstruálására tehető kísérlet, hanem a pozíció időbeli alakulásaihoz alkalmazkodó, applikatív kérdésfeltevés fenntartása a tét.”

„Mégis, a tárgyból fakadó célelvűség megkötöz és kötelez. Ahogyan a teoretikust implicite kötelezi a filológus tárgyias otthonossága, megmerítkezése tárgya történésfolyamában. S ami amonnan csak résistance, sőt Paul de Man szavával egyenest az elmélettel szembeni ellenállás, az eminnen Gegenstand, magyarul kimondhatatlanul a maga ellenállásával ellenállhatatlan tárgyiság.”

„Mindössze annyit vonjunk le konklúzióként: Babits jól érzékelte szemlélete alakulása folyamán, hogy irodalomtörténet nélkül nincs irodalomértelmezés.”