PIERRE BAYLE HATÁSA
A GÖRÖG FILOZÓFIÁT JEGYZETELŐ KÖLCSEYRE

Bayle műve

Kölcsey 1809-es, Debrecenben keletkezett, görög filozófiai tárgyú jegyzeteinek egyik legfontosabb forrása Pierre Bayle Dictionaire [sic] historique et critique című műve. A korai francia felvilágosodás eme alapmunkájában Bayle eredetileg Louis Moreri Le grand dictionaire-ének hibáit tervezte feltüntetni és javítani: 1692-ben még “ma principale vue avoit [sic] été de marquer les fautes de Mr. Moreri”. 1696-ra, amikor a négy vaskos fólióból álló mű első két kötete napvilágot látott, Bayle megváltoztatta elképzelését. Önálló művet hozott létre, amelyben csak mellékesen korrigálta Moreri hibáit. Szócikkeit két részből építi föl. Az első rész egy rövid történeti elbeszélés, amelynek kulcspontjaihoz kapcsolódik a második rész, a rendkívül alapos, gyakran filozófiai eszmefuttatásokkal tűzdelt, kritikai kommentár: “j’ai fait ensorte qu’ils [les lecteurs] vissent en même tems [sic] les Faits Historiques, & les Preuves de ces Faits, avec un assortiment de Discussions & de Circonstances qui ne laissât pas à moitié chemin la curiosité.” Bayle történelmi személyiségeknek, uralkodóknak, egyházi tisztségviselőknek, hadvezéreknek, irodalmároknak, filozófusoknak szenteli szócikkeit, de helyet kapnak olyan bibliai alakok is, mint pl. Éva vagy Ábel, akiket ezáltal történetinek nyilvánít. A Moreri szótárában már szereplő személyiségeket viszont csak akkor tárgyalja Bayle, ha újat tud mondani. Az említett művet egyébként nagyon kritikusan kezeli: “Je m’en défie beaucoup”, “Quand je ne cite point cet Auteur, & que néanmoins je débite quelque chose qui se trouve dans son ouvrage, c’est une preuve certaine que je l’ai puisée à une autre source.” Moreri szótárát egyébként időnként Kölcsey is használta. Bayle művének mondanivalóját számos latin, kevesebb görög idézet támasztja alá. Szigorú, pontos idézési módszerét a következőképpen indokolja: “Je puis dire avec raison, que c’est une espece [sic] de témérité en mille rencontres, que de croire ce qu’on attribue aux Auteurs, lorsqu’on ne rapporte pas leurs propres paroles.”

Az említett első kiadást 1702-ben követte a második, melyet még Bayle rendezett sajtó alá, majd 1706-os halálát követően, 1720-ban jelent meg a harmadik, 1730-ban a negyedik és 1740-ben az ötödik kiadás, amelyet Kölcsey is használt.

Bayle szemlélete

Bayle vallási tárgyú nézeteit elsősorban Epikurosz-szócikke alapján ismertetjük. Anaxagorasz-cikkéből is kiderül azonban, hogy alapvetően két elvhez próbált igazodni: egyrészt ragaszkodott a vallás érinthetetlenségéhez, másrészt a józan észhez. A Dictionaire első kötetének 210. oldalán a D nagylábjegyzetben Plutarkhosz ama véleményéről ír, miszerint Anaxagorasz és Platón tévesen veszik istennek az anyagot mozgató intelligenciát: “non seulement elle [la réflexion que fait Plutarque] enferme une impiété horrible, mais aussi une contradiction très-grossiere [sic].” Itt tehát egy vallási szempontból elítélő kifejezést (impiété = istentelenség) alkalmaz Plutarkhosz eljárására. Ezt megelőzőleg a 208. oldalon Anaxagorasz homoiomereiáiról viszont a következőképpen ír: “ils [ses principes] étoient [sic] aussi sujets à la destruction qu’une grosse masse de chair…” Az őselemek így annihilálódnának, “or la lumiere [sic] naturelle ne conçoit pas qu’un tel changement soit possible…” Tehát pietas egyfelől és természetes világosság másfelől – a kettő egymással szembeni pozíciói ki fognak rajzolódni az Epikurosz-szócikkből.

“Ce qu’il enseigna sur la nature des Dieux est très-impie” – vezeti be Bayle a görög filozófus vallási nézeteinek ismertetését a G nagylábjegyzetben. Az ítélkezést elhárítólag szól hozzá ahhoz a régóta vitatott kérdéshez, hogy Epikurosz vajon nem pusztán azért tartotta-e meg az istenek tiszteletét, hogy a büntetést elkerülje: “Il faut laisser à Dieu le jugement de ce qui se passe dans les abîmes du coeur. Dieu seul est le scrutateur des reins et des coeurs.” Seneca Epikuroszról alkotott véleményét a következőképpen összegzi és értékeli: “Epicure réduisoit la Nature Divine à l’inaction: il lui ôtoit le Gouvernement du Monde, il ne la reconnossoit point pour la cause de cet Univers. C’est une énorme impiété. Les Auteurs ne s’accordent pas sur la question, s’il enseignoit que les Dieux étoient composez [sic] d’atômes. S’il avoit enseigné cela, il auroit ôté à la Nature Divine l’éternité, & l’indestructibilité, dogme affreux & infiniment blasphematoire; mais je ne croi [sic] point qu’on puisse le lui imputer…” Saját állásfoglalását így fogalmazza meg: “On ne sauroit dire assez de bien de l’honnêteté de ses moeurs, ni assez de mal de ses opinions sur la Religion.” Ezek a mondatok határozott hitvédő álláspontot tükröznek.

Érdekes azonban, hogy Bayle ugyanakkor védi is Epikuroszt, sőt eme istentelenségből kiinduló, de legalább logikusan érvelő filozófus kedvesebb számára azoknál, akik az öröktől való anyag mellett egy azt elrendező isteni értelmet is felvesznek, tehát következetlenül gondolkodnak: “Or je dis que cette impiété une fois posée que Dieu n’est point le créateur de la matiere [sic], il est moins absurde de soutenir, comme faisoient les Epicuriens, que Dieu n’étoit pas l’Auteur du Monde, & qu’il ne se mêloit pas de le conduire, que de soutenir, comme faisoient plusieurs autres Philosophes, qu’il l’avoit formé, qu’il le conservoit, & qu’il en étoit le directeur. …ainsi leur orthodoxie étoit une production bâtarde & monstrueuse, elle étoit sortie de leur ignorance par accident, ils en étoient redevables à l’incapacité de raisonner juste.” A logikus érvelés tehát értékesebb, mint a dogmatikai álláspont helyessége.

Ezt követően egy fiktív párbeszédben Epikurosszal azonosulva cáfolja a világot nem teremtő, de azt alakító és igazgató Istenről való elképzelést. Azonosulásában odáig megy, hogy csak lábjegyzetben közli: “On suppose que c’est Epicure qui répond cela & non pas un Homme qui a lu dans la Genese [sic] quelle est la source légitime de l’Autorité que nous exerçons sur les Animaux.” (A jegyzet egy olyan gondolatmenethez fűződik, amelyben Bayle azt fejtegeti, hogy nem lehet Isten számára jogalapot teremteni a világ kormányzásához arra hivatkozva, hogy az ember sem teremtette az állatokat, mégis rendelkezik velük.) Csak akkor van értelme gondviselésről beszélni – állítja –, ha Isten teremtette a világot, hiszen ellenkező esetben olyan ellentmondásokba ütközünk, mint amilyen például a következő: “comment fera ce Réformateur pour changer l’état & la condition de la matiere? ne faudra-t-il pas qu’il y produise le mouvement; & pour cela ne faudra-t-il pas qu’il la touche, & qu’il la pousse? S’il la peut toucher et pousser, il n’est pas distinct de la matiere… cet Auteur du Monde, ce Directeur, cette Providence divine… s’en vont en fumée.” Bayle ugyanakkor nem ad kielégítő választ arra a kérdésre, hogy ezt a problémát hogyan lehet megoldani, ha egy teremtett világot tételezünk fel. A gondolatmenet végén két dolgot szögez le: “Epicure destitué des lumieres de la Révélation ne pouvoit pas redresser sa philosophie” és “ce Systême [le Systême de l’Écriture à l’égard de la création] est le seul qui ait l’avantage d’établir les fondemens solides de la Providence & des perfections de Dieu…”

Bayle tehát tökéletesen azonosul az Epikurosz-szereppel, annyira, hogy felvet olyan problémákat, amelyekre a keresztény teológia is nehezen tudna válaszolni, másrészt viszont hivatkozásai a Szentírás megoldására nem meggyőzőek. Egyértelműen úgy látszik ugyanis Epikurosz és a pogány filozófus fiktív beszélgetéséből, hogy Bayle, ha akarta volna, racionális érvekkel a keresztény teológiát is porig tudta volna rombolni. A francia filozófus egyszerűen nem akarta támadni a kereszténységet mint dogmarendszert sem, sőt úgy állítja be, mintha egyedül az lenne ésszerű. Ebbeli törekvése hasonlít a kortárs Samuel Clarke-éhoz (1675–1729), aki A Demonstration of the Being and Attributes of God (1704) című művében tisztán racionális úton próbálta bizonyítani a keresztény Isten létét. Idézzük művének elejéről a következő mondatot: “…the Being and Attributes of God are not only possible or barely probable in themselves, but also strictly demonstrable to any unprejudiced Mind, from the most uncontestable Principles of Right Reason.” A különbség kettejük között abban van, hogy Clarke teista meggyőződése sokkal erősebb, míg Bayle-é, úgy tűnik, inkább a közvélemény megnyugtatására szolgál. Clarke-nál a józan ész szolgálatba állításáról, Bayle-nél pedig inkább felszabadításáról van szó: így szabadul fel a terep a francia felvilágosodás valláskritikája előtt.

“…il est très-utile à la vraie Religion que l’on fasse voir que l’éternité de la matiere entraîne après soi la destruction de la Providence divine. On montre par ce moien la nécessité, la vérité & la certitude de la Création” – írja Bayle a szócikk vége felé, a megjelölt módon azonban bizonyításhoz nem juthatunk el, csupán egy alternatíva felállításához: vagy öröktől fogva van az anyag és nincs gondviselés, vagy isten teremtette az anyagot és van gondviselés. Racionális síkon ez az alternatíva (les lumières de l’Écriture vagy les lumières de la Raison?) a szócikk végső állásfoglalása a kérdésben, hiszen Bayle nem cáfolja Epikurosz rendszerét. Nem-racionális síkon persze a kereszténység részesül előnyben, noha Bayle Epikurosz iránti szimpátiája rendkívül erős. Természetesen egy történeti szótárnak nem feltétlenül feladata egy tárgyalt filozófus rendszerének cáfolata, illetve kritikája, Bayle azonban nem semleges sem Epikurosszal, sem Anaxagorasszal szemben, mindenütt állást foglal, ahol erre alkalom nyílik.

A szócikk végén hosszabb Malebranche-idézet olvasható, amelynek a teremtést támogató érvei ismét nem konkluzívak: “Ainsi… ils [les Philosophes] doivent reconnoître que Dieu a créé la matiere, s’ils ne veulent le rendre impuissant & ignorant, ce qui est corrompre l’idée qu’on a de lui & nier son existence”. Ha azonban tagadjuk Isten létét – és éppen ezt teszik az ateisták –, ellentmondás nélkül következik, hogy a világot sem ő teremtette. Malebranche érvei így nem bizonyító erejűek, és egyébként sem Bayle saját érvei, aki tehát logikailag nem zárja ki az ateizmus lehetőségét, ugyanakkor pedig a kereszténység mellett csak formális érveket hoz fel. Mindebből úgy látszik, hogy a személyes transzcendens tapasztalat hiánya jellemezte, ami a 17–18. század fordulóján kezd paradigmatikussá válni, és ami a század folyamán két irányba fog továbbfejlődni: a teljes ateizmus felé (Hume, Diderot, d’Holbach, de La Mettrie, később Shelley), és gyengébb fokon az istenkapcsolat nélküli, istentől fokozatosan elszigetelődő vallásosság felé (Rousseau, Kant). A szócikk záró mondata, amely egy újabb fiktív párbeszéd folyamán Epikurosz szájából hangzik el, Bayle jelmondata lehetne: “Nous cherchons, non pas ce qui peut avoir été établi comme une invention utile, mais ce qui émane véritablement des lumieres de la Raison.”

Kölcsey viszonya Bayle-hez

A görög filozófiát jegyzetelő Kölcsey önálló, alkotó módon dolgozza fel Bayle művét. Jegyzetei kapcsán a következőket vehetjük észre: 1) bizonyos meglátásokat egészében átvesz a francia filozófustól, pl. a Dictionaire historique et critique 1. kötetének 217. oldaláról a “Tout philosophe qui a supposé…”-től a “…Dieu l’a ainsi ordonné?”-ig terjedő részt, amelynek világnézeti jelentősége – a teista álláspont korlátozása miatt – igen nagy; 2) nyomdahibát fedez fel, amivel figyelmes olvasását bizonyítja, pl. a Dictionaire 1. kötetének 289. oldalán felfigyel egy elírt dátumra az Arkhelaosz-szócikkben: “car l’expédition de Xerxes tomba sur les derniers mois de la 74 Olympiade, & sur les premiers de l’Olympiade 73…”, melyhez Anaxagorasz-jegyzeteiben a következő megjegyzést fűzi: “hogy itten LXXIII a’ LXXV helyett nyomtatásbeli hibából tétetett, bizonyos”; 3) gyakran vitatkozik Bayle-lel, illetve kritizálja őt, pl. vitatja Bayle kronológiáját, aki a Dictionaire 1. kötetének 289. oldalán (tehát szintén az Arkhelaosz-szócikkben) feltételezi, hogy Anaxagorasz esetleg kétszer került számkivetésbe. Ezt Kölcsey Bruckerre való hivatkozással cáfolja: ez “…eléggé meg van czáfolva Bruckernél T. I. p. 498. E’ szerén a’ fundamentum mellyre Bayle az Anaxagoras’ kétszeri számkivettetését fundálja…, oda van”; 4) Bayle idézeteit rendszeresen ellenőrzi, és saját forrásaiból írja ki azokat, amit apróbb szövegbeli eltérések igazolnak, pl. a francia szerző műve I. kötetének 208. oldalán idéz egy hosszabb passzust Lucretiustól, s az Anaxagorasz filozófiáját fejtegető mondatban a homoiomereia szót görögös accusativusszal (“homoiomereian”) írja, míg Kölcsey saját szövegében latin accusativust használ: “homoiomereiam”; 5) Bayle szócikkeinek hangsúlyait határozottan eltolja saját érdeklődésének irányába: Bayle vonatkozó szócikkének főszövegében mindössze két mondat erejéig foglalkozik Anaxagorasz szkepszisével, nagylábjegyzetet sem szentel e témának, Kölcseyt viszont ez érdekli a legjobban. Nem sorrendben idézi Bayle megjegyzéseit, hanem saját sorrendet alakít ki.

Általánosságban megállapítható, hogy Kölcsey végigolvasta Bayle szócikkeit, noha azok gyakorta 10–15 apróbetűs fólióoldalra rúgnak, és önállóan használta fel azokat, ahogyan véleményalkotása is teljesen önálló. Számos olyan klasszikus hivatkozása van, amelynek nem Bayle a forrása, úgy tűnik, ezeket saját olvasmányaiból ismerte, amelyek minden bizonnyal nagyon kiterjedtek voltak.

Érdemes végül kicsit közelebbről összehasonlítani a francia és a magyar Epikurosz-szócikk bevezetését. Bayle így indítja Epikurosz tárgyalását: “EPICURE, l’un des plus grands Philosophes de son siecle [sic] nâquit à Gargettium dans l’Attique l’an troisiéme [sic] de la cent neuvieme [sic] Olympiade.” Kölcsey nyitómondata: “Epicurus eggy vólt n[em] csak a’ maga seculuma[na]k, hanem az egész emberiségnek l[eg] nagyobbjai közzűl. Született Gargettiumban, Atticában.” Ez a tipikus változtatás jól mutatja a fiatal Kölcsey bontakozó önállóságát: átvesz Bayle-től, de mindig saját igényei szerint alakítja át az anyagot. Világnézeti síkon érdemes még megfigyelni, hogy Kölcseynél föl sem merül Epikurosz keresztény szellemű kritikája, sőt görög filozófiai jegyzetei terjedelem és tartalom tekintetében is az epikureusnak juttatják a pálmát minden más filozófiai rendszer előtt. A fiatalember tehát mintegy kiteljesíti és határozottan vállalja Bayle Epikurosz iránti burkolt előszeretetét, levonva a ki nem mondott következtetést. Ez a következtetés pedig a végleg szekularizált emberé. A későbbiek folyamán Kölcsey Görög filozófia című tanulmányában bukkan fel újra Bayle egyik témája: a világ teremtettségének vagy az anyag öröktőlvalóságának alternatívája. Kölcsey e művében végül is a materialista megoldást tartja valószínűbbnek, tehát továbblép Bayle eldöntetlen kérdésétől.

Az ateista-materialista d’Holbachot már megismert Kölcsey így a Bayle szövegében megtalálható valóságos tendenciát teszi magáévá, azaz ekkori gondolatvilágának centrumában az értelmére támaszkodó, azt teljesen önállóan használó, egydimenziós világú egyéniség áll.