Petelei István alábbi három levele magánjellegű, családi dokumentum. De figyelmet érdemelnek, hiszen több mint száz év távolából idézik fel az író egyéniségének néhány olyan árnyalati vonását, életének apró mozzanatát, amelyek (alakok, helyzetek, történések, hangulatelemek stb. művészi áttételei révén) novelláiban és egyéb írásaiban is valamiképp megnyilvánulnak.

Petelei mindhármat a feleségéhez, szül. Korbuly Irmához írta (akit ő “Zsuzsiká”-nak szólított) az 1880-as–90-es években. Akkoriban (1880–90-ig) mint újságíró-szerkesztő a kolozsvári lapoknál tevékenykedett (Kelet, Kolozsvári Közlöny, Kolozsvár). Bejárta – ahogy ő mondta: “betekeregte” – Erdély különböző vidékeit (Mezőség, Székelyföld, Torockó, Bihari-havasok stb.), ahonnan számos cikk, riport, útirajz, karcolat friss élményanyagával tért vissza. Ez volt életének egyébként legmozgalmasabb és legtermékenyebb időszaka. Első levelében – egyebek mellett – épp az egyik ilyen “tekergés” tervezett útirányáról (Mezőkövesd, Vajdahunyad, Déva) tudósítja – valószínűleg akkor még csak leendő – feleségét. 1890 végén súlyos csapás, agyszélhűdés érte Peteleit, amiben nemcsak amúgy is betegségre hajlamos, érzékeny természetének, hanem túlfeszített publicisztikai-szerkesztői munkálkodásának is minden bizonnyal szerepe volt. Vissza kellett vonulnia a marosvásárhelyi, illetve szovátai – nyugalmasabbnak ígérkező – szűkebb családi környezetbe, magányba. Persze itt sem tétlenkedett: ritkábban írt ugyan (főleg novellákat), de annál szigorúbb önkritikával állította össze köteteit. Írótársakkal, barátokkal, kiadókkal levelezett; intenzívebben belekapcsolódott szülővárosa kulturális-szellemi életébe; családi lakásépítő ügyekkel, gyakorlati teendőkkel foglalatoskodott. Második és harmadik levelében ez utóbbiakról számol be 1896 nyarán feleségének – a hitvesi szeretet és ragaszkodás, bensőséges közvetlenség hangján, de (talán újra meg újra kísértő betegsége miatt is) már a kissé megfáradt s a szürke hétköznapokban fogódzót kereső ember belső feszültségével, tétovaságával. Egyúttal tehát valamelyest önmagát is jellemezve. 44 éves ekkor; még 14 évet élt.

Íme a levelek:

1.

[1888. jún. ?]

Édes Zsuzsika! Most itt vagyok Mező-Kövesden. Vásárhelyt voltam tegnap. Az apám elutazott Bpestre fürdőzni. Ma este Czakó Józsival indulunk újabb tekergésre. Nevezetesen holnap reggel Vajda Hunyadon leszünk, holnapután pedig Déván s azután a határon. Ezzel be fogom fejezni a tekergést és szombatra hazavergődöm Kolozsvárra. Aztán nem mozdulok tovább. Elég jól vagyok. A fejem nem fáj egyébért – csakhogy így unalmas egyedülvalóságban kell tekeregnem. Jó volna, ha maga is itt volna, Zsuzsika. Voltam Szt-Andráson, a Csernátoni apósánál. Gyuláék mind köszöntik magát. A kicsi asszony sok szeretettel szólt magáról. Megkerestem az öregeket. Náluk töltöttem egy napot. Gyönyörűséges és tanulságos volt, Zsuzsika. Abból berendezünk egy szobát, ha Isten éltet. Maga, édes, nem készül-e haza. Megírtam Gyaluinak, hogy ha levelem jön magától, küldje el Dévára. Szeretném már látni a maga csúf betűit. Most, édes Zsuzska! fekete kabátot húzok, s megyek a kövesdi kicsi templomba, hol az új búzáért hála istentiszteletet mondanak. Ünnepi hangulatban vagyok. Magát igen szívesen megölelném, édes! Gyönyörű reggel van. Vasárnap s az egész falu békességes nyugodalomban pihen. A nap idesüt pennám hegyére. Magát is látom, Zsuzsika. Szeretettel köszöntöm.

Petelei

2.

Aug. 12. 896

Te lelkem asszony! Most kaptam meg a leveledet, de én nem megyek haza, akármilyen kedves vagy te nekem, s akármennyire vágyakozom utánad. Most igazán (már ezúttal a házért) nem mehetek. A ház igen elkésett. Ha nem zakatolok, nem lesz lakásunk. A kőmívesmunka megvan, de asztalosmunka nincs. Azt még kell festetni, vasalni; a szobákat kifestetni; az udvart rendezni. Holnap csinálják a mosókonyhát, a folyosót; az udvart betonírozzák, követ hozatok az utakra, sürgetem a parkettet, a rácsot, a kutat, s még száz dologba[n intézkedem]. Ha elmegyek, ez mind elmarad, elromlik. Hagyj itt engem, lelkem, mert nem magamért szeretnék csinos s jó fészket rakni, hanem éretted, hogy hozzád illő fészek legyen, pedig te csinos asszony vagy, nemcsak kedves s édes kicsi asszony. Én valósággal mit se dolgozom; nincs nyugalmam hozzá, s izgat ez a fene építés. Bár lennél itt, lelkem. Én nem csak egy levelet írtam neked, amire válaszoltál, de mást is még; úgy látom, nem kaptad még meg. Én az építés mellett vagyok reggel 6 órától esti 6 óráig, csak ebédre szaladok haza. Szeretném, hogy hazahozhassalak minél előbb, mert tele vagyok vágyakozással utánad. Aztán nyugalmasan fogunk élni, amíg csak nekünk kimérte az [Isten] életünket. Kézzel a kézbe[n], kedves kicsi asszony, s úgy vénülünk meg. Semmi is könnyebb jól élni, mint veled, kedves kicsi asszony.

Petelei

3.

Lelkem! Dacára a keresztes pókodnak, egészségesen, jól érkeztem meg. Mindjárt
megettem egy jeges kávét habbal és kuglóffal, aztán felmentem a házhoz, onnan Mimihez, s itt írom e levelet. Kinn a piacon katonamuzsika bandál[ja] a Kornevillei, azt a világjáró nótát, amit te dúdolsz, mikor jókedved van.

Lelkem! Mindezt nem lett volna szükséges most elmondanom ilyen sietve. De jólesik, hogy beszéljek veled, s a te kicsi fejedet simogatni itt, e papiroson bár. Beh szépséges idő lenne itt, ha valósággal foghatnám meg.

De lelkem! amerre járok, kelek, velem vagy, kicsi asszony. Isten adjon állandó lakást az én szívembe[n] örökre. Örökre! tudod, holnapig, míg csak a pók jósolta szerencsétlenség be nem következik.

Megölted-e?

Szeretettel ölellek, Zsuzska!

Mv. szerda, 1896.

Petelei

Lelkem! Ott maradt a kufferkulcs. Feltörtem.